Ketyeg az óra

globális felmelegedés

A 2015-ös éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás egyik célja a globális átlaghőmérséklet emelkedésének korlátozása volt, hogy a felmelegedés ne érje el az 1,5°C-ot az ipari forradalom előtti átlaghőmérséklettel szemben. 2023-ban már voltak olyan napok, amikor ezt túlléptük, és egy új tanulmány szerint még ebben az évtizedben tartósan túllépjük ezt a célt. Semmi sem utal arra, hogy a globális döntéshozóknak van akaratuk ezen változtatni.

A 2015-ös párizsi klímacsúcs óta folyamatosan nőtt a CO2-kibocsátás, így az is nagyon valószínű, hogy 2030-ra nem fog csökkenni a globális CO2-kibocsátás 50%-kal, ami a Párizsi Megállapodás szerint nélkülözhetetlen lenne arra, hogy másfél fok alatt tartsuk a felmelegedést.

Nehéz is lenne az emissziókat alacsonyan tartani, hisz az olaj, gáz és szén nagyon jól fizet. Pláne, hogy ha a világ országai bőkezűen támogatják a fosszilis energiahordozók kitermelését és forgalmazását. Ezek a milliárdok mehetnének megújulóenergia-projektekre is, de az egyszerűen nem megengedhető az óriási gazdasági és politikai hatalommal rendelkező fosszilis cégek számára, akiknek szent feladatuk a részvényeseknek maximális nyereséget jövedelmezni.

Ezeket a nyereségeket pedig az adófizető, aki egyben fogyasztó is, végeredményben kétszer fizeti meg. Először a már fent említett támogatások formájában, majd másodszor akkor, amikor kifizeti számláját a benzinkúton vagy a gázszolgáltatónál.

A fosszilis energiahordozók nem csak az égetés folyamán létrejövő üvegházhatású gázok és légszennyező részecskék miatt veszélyesek környezetünkre és az emberi jólétre. Kitermelésük folyamán óriási metánemissziókat lehet megfigyelni, veszélyes, toxikus vegyszerek kerülnek ki a kitermelési pontok környezetébe. Az olajat szállító távvezetékekből szinte mindig kiszivárog valamennyi olaj, ami a távvezetékek alatt levő talajt és vizet tönkreteszi. Ezzel egyetemben társadalmi következményei is vannak a fosszilis nyersanyagok kitermelésének. Az ökoszisztémák szennyezése és tönkretétele megfosztja a helyi lakosságot megélhetési lehetőségeitől. Erdők, mezők, egész falvak tűnnek el csak azért, hogy a cégek hozzájussanak a nyersanyagokhoz. Ez megfigyelhető Afrikában, a Közel-Keleten, de a civilizált Nyugaton is, az USA-ban és az Európai Unióban. Ha egy cég olaj-, gáz- vagy szénlelőhelyekre talál, akkor az teljesen mindegy, hogy azon a helyen milyen természet vagy emberi település van. Ki kell aknázni azt, mert a nyereségre való jog esetenként minden más emberi és környezeti jogot felülmúl. A fosszilis energiahordozók kitermelése szó szerint megmérgezi a társadalmat. Ez bizonytalansághoz vezet, és nagyon gyakran fegyveres konfliktusokba torkollik. Vannak olyan esetek is, amikor a konfliktus, a társadalmi lebomlás azért alakul ki, mert az megkönnyíti a cégek műveleteit egy adott régióban.

Ha már fegyveres konfliktusokról és háborúkról beszélünk, azt se felejtsük el, hogy éppen rekordszámú aktív fegyveres konfliktus és háború folyik Földünkön, és egymás után olvadnak fel olyan konfliktusok, amelyek eddig be voltak fagyva. Maga a háború, a háborúban bevetett fegyverek gyártása óriási emissziókat produkál, valamint a városok és egész tájegységek bombázása további negatív hatással van az adott ökoszisztémákra.

Ketyeg az óra, és nincs, mi megállítsa. Aki azt hiszi, hogy majd technológiai újításokkal megoldjuk a klímakatasztrófát, az irigyelni való öngyilkos naivitással rendelkezik. A klímakatasztrófa valósága és romboló következményei már évtizedek óta ismertek, mégsem teszünk ellene semmit. Ez a stabil klimatikus időszakban volt. Most kezdünk abba az időbe érkezni, amikor éghajlatunk a szemünk előtt kezd bedőlni. Egyre rosszabb termés, egyre nagyobb vízhiány. Ha a civil társadalom nem fog össze, ha nem dönti meg a fosszilis cégek és a fegyveripar uralmát, akkor az éghajlati pokol vár minket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?