Kétszer – Komáromban

Újságírói ténykedésem során kétszer láttam zsúfolásig megtelve a komáromi sportcsarnokot.

Újságírói ténykedésem során kétszer láttam zsúfolásig megtelve a komáromi sportcsarnokot. Először nyolc esztendővel ezelőtt, amikor a szlovákiai magyarság politikai és civil szerveződéseinek képviselői azonosságtudatunk védelmében sereglettek össze, s megmaradásunk, boldogulásunk alapvető feltételeként az önkormányzatiság elvének valóra váltását tűzték ki célul. A mečiari kormánykoalíció akkor tudatos szereposztást hajtott végre: anyanyelvünkre, iskoláinkra a Szlovák Nemzeti Párt tört, a HZDS héjái pedig fillérekért kebelezték be a dél-szlovákiai földek és ipari üzemek nem kis részét, méghozzá néhány gyászmagyar buzgólkodásával, akik ezekből a koncokból teremtették meg máig tartó jólétüket.

Szerdán újra megtelt a létesítmény. Ezúttal kevesebb keserűség, több öröm, tettrekészség érződött a hivatalos program és a baráti beszélgetések során. Okkal, hiszen elsősorban a Magyar Koalíció Pártja önmérsékletének, ugyanakkor határozott politizálásának köszönhetően a közigazgatási reform Szlovákiában is – még ha nyögvenyelősen és sokfajta megalkuvás árán is – megkezdődik. Tény, hogy a szlovák nacionalisták és a központi államhatalomhoz tíz körömmel ragaszkodók a pozsonyi törvényhozás látszatdemokratáinak segédletével keresztülhajszolták a nyolcmegyés modellt, amellyel azonban nemcsak magyar nemzeti közösségünket sújtják, hanem a szepességi, a zempléni és más térségek szlovákjait, végső soron pedig a természetes szlovákiai tájegységek érdekeit. Erre majd egyszer, talán nemsokára, rádöbbennek a szlovák döntéshozók is. Most azonban nem a meditálás és a sopánkodás napjait éljük. Itt és most az a lényeg, hogy a megyei önkormányzatok létrejöttével mégiscsak megkezdődik az államhatalom mindehatóságának a megnyirbálása. Ha mi is úgy akarjuk és mindannyian elmegyünk szavazni, december 1-jén. És azokra a magyar jelöltekre voksolunk, akik szakmai rátermettségükkel és erkölcsi hitelükkel képesek lesznek megakadályozni, hogy ne válhasson valóra bizonyos szlovák politikai erők nyolc, valójában azonban több mint nyolcvan esztendős ármánykodása: ne tudják sem csellel, sem erőszakkal elvenni tőlünk szellemi és anyagi értékeinket. S akkor, talán már harmadszorra, lesz még örömünnep Komáromban. S nemcsak ott, hanem a gömöri, a nógrádi, a bodrogközi és a többségében vagy teljesen szlovákok lakta régiókban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?