Kétország-értékelés

Ha nyerünk, borzasztó időszak jön – mondta Gyurcsány Ferenc évértékelőjében. Ez az a megállapítás, amivel mindkét tábor hívei egyet tudnak érteni, csak éppen egészen más okból: a DK-hívek az exkormányfő aggodalmát osztják, hogy az ellenzék kormányra kerülése esetén le akarják majd vadászni frontembereiket, minisztereiket, míg a jobboldal a gyurcsányi inkompetens káosz visszatérésétől és a bosszúpolitikától tarthat.

Ma két nagy párt van Magyarországon: az egyik az Orbán-franchise, a másik pedig az O1G-párt.

(Schiffer András ügyvéd, az LMP volt elnöke a közrádióban)

Az úgynevezett közép érzelmeit – ha még maradt ilyen – jól foglalja össze a politikától visszavonult Schiffer. Van az egyszemélyes kormánypárt, erőskezű, karizmatikus vezetővel, mögötte pedig módszereinek hűséges utánzói, kihívó egy sem akad. A másik térfélen pedig tömbösödő massza, a 2010 utáni választójogi törvény által is kikényszerített együttélés, társbérlet, összenő, ami összetartozik világ. Ennek az ellenzéki konglomerátumnak a kötőereje ugyanúgy Orbán Viktor, mint a kormányoldalon: csak ami ott cselekvő erőnek fest, itt diktátorozás és mély gyűlölet.

Na, akkor narancsillatú borzocskáim!

(Gyurcsány Ferenc DK-vezető közösségi videójában a kormánypártról)

A DK-vezér már egyértelművé tette, nincsenek külön utak az ellenzékben, a Mumus legyőzése kizárólag teljes összeborulással, közös listával lehetséges. Ha így van, a DK és a Momentum hasonló együttélésre ítéltetett, mint korábban azon a térfélen az MSZP és az SZDSZ. Utóbbi megszűnt, előbbi a felmorzsolódás felé tart olyan formátumú arcokkal, mint az oktatáspolitikus Kunhalmi Ágnes, akinél Nyírő Gyulának hívják az erdélyi írót. E nívójú káderállománnyal érthető, miért jár rá a DK a szoctáborra úgy, mint egyszeri ócskás a roncstelepre.

A diktatúrát felszámoló MSZP-t nem lehet a diktatúrát bevezető MSZMP utódjának tekinteni.

(Kovács László korábbi MSZP-elnök és külügyminiszter a Magyar Hangnak)

A régivágású szocialista vezetők egyike, a volt külügyér és EU-biztos Kovács László rátapint a baloldali ellenzék problémájának lényegére: az utódpártiságra. Szép dolog a nosztalgia, mintha az MSZP számolta volna fel a Kádár-rendszert, csakhogy a valóságban a békés és kiegyező kerekasztal-rendszerváltás kegyelmezett meg a régi állampártnak. Utódnak pedig akkor nem tekinthetnénk az MSZP-t, ha a kommunista pártvagyont visszaadta volna, s földönfutóként kezdi meg demokratikus új életét a nómenklatúra szervezete. Az ilyen átmenet sem lett volna példa nélküli, elég a csehekre gondolni, ahol az emigrációból és rendszerellenzékből érkező új szocdem párt lett a baloldal vezető ereje. Nálunk másként alakult, s ez a folytonosság azóta is rányomja bélyegét a baloldali-liberális térfélre, ahol eddig minden kísérlet kudarcot vallott a régi káderek hálózatainak kiszorítására, legfeljebb ifjú neveltjeik léptek a formális pozíciókba. A legújabb rohamot az SZDSZ után most a Momentum kísérli meg az utódszervezetek megtörésére. Nem fogják könnyen adni magukat, ennek a macskának 9 élete és 33 neve volt az elmúlt harminc évben. Ezért hiába tűnik a Momentum inkább ősfideszesnek, simán lehet belőle újeszdéesz is.

Sokakkal ellentétben azt gondolom, hogy az egyébként irritáló harciassága mellett Orbán Viktor mestere a gesztusoknak, amihez kell egy nagy fokú kifinomultság.

(Kovács László)

Kevesen tartják a baloldalon fontosnak az ellenfél erejének reálisabb fölmérését, azaz a rivális képességeinek és karakterének pontos meghatározását. Aki viszont nincs tisztában az ellenfél kvalitásaival, könnyen nyúlhat a harcban elégtelen eszközökhöz és stratégiához. A magyar ellenzék egyelőre saját magánál jobban bízhat abban a természetes választói attitűdben, hogy előbb vagy utóbb minden stabil hatalmat hajlamosak megunni az emberek. Így lesz az utódpártból előbb-utóbb párt.