Két út áll Obama előtt

Ezt leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy a globális terrorista ellenes hadműveletek súlypontját át kell helyezni Irakból Afganisztánba, ami azt is eredményezi, hogy az utóbbi lényegesen több anyagi támogatást és csapaterősítést kap, természetesen az iraki hadműveletek rovására (mert az amerikai források sem végtelenek). Afganisztán és Irak között Barack Obama morális különbséget is prezentált. Míg az iraki háború szerinte csupán politikai célokból indított konfliktus és önként vállalt háború volt, addig az afganisztáni operáció a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra adott válasz, amit az amerikai külpolitikai gondolkodás az „igazságos háború“ kategóriájába sorol (angolul „war of choice“ és „war of necessity“).

Az afganisztáni hadműveleteket mint igazságos háborút egyébként Obama a Nobel-békedíj átvételekor is megemlítette. Ebből kiindulva Barack Obama beiktatása után két hónappal, 2009 márciusában meghirdette Afganisztán stratégiáját. Ennek kulcselemei a következő mondatokban foglalhatóak össze. Nincs több „biankó csekk“ az afgán és a pakisztáni kormány számára. Ez azt jelenti, hogy a jövőbeli amerikai támogatást konkrét feltételekhez kötik - mindkét kormánynak kell eredményeket produkálnia és javítania a támogatások szétosztásának hatékonyságán, ha meg akarja tartani azokat. Afganisztán és Pakisztán kérdését nem lehet elszigetelten kezelni: a két ország egyetlen biztonságpolitikai komplexumot alkot, tehát egyikük biztonsága sem garantálható a másiké nélkül. Ennek alapján egy háromoldalú afgán-pakisztáni-amerikai párbeszéd indul a térség stabilizálása, főleg a Kabul és Iszlamabad közötti együttműködés megszilárdítása érdekében.

Az Egyesült Államok diverzifikálni fogja afganisztáni ellenfeleinek listáját - a fő hangsúly a szélsőséges és terrorista csoportokra helyeződik, amelyeket katonai erővel kell megsemmisíteni, míg a helyi körülmények között mérsékeltebbnek számító erőkkel Washington megpróbál együttműködni. Növelni fogják viszont az afgán és a pakisztáni erőknek nyújtott segélyeket. Ennek a legfontosabb hosszú távú célja, hogy a helyi erők képesek legyenek egyre inkább átvenni az amerikai és más szövetséges erőktől az afgán régiók stabilizálását és így hozzájáruljanak ahhoz, hogy az USA elkezdhesse kivonulását a régióból. Ez egyébként az egyik legfontosabb stratégiai cél. Meg kell jegyezni, hogy az amerikai támogatás nem csupán a fegyveres erőkre összpontosít és egyáltalán nem kizárólag a központi, kabuli kormányzatra.

Ennek egyik célja, hogy csökkentsék a korrupciót, ami a központi elosztásra nagyon is jellemző. A másik pedig, hogy nem lehet csakis a fegyveres erőkre támaszkodni - hosszabb távú stabilitáshoz éppúgy szükségesek a helyi kormányzatok, a bíróságok stb. működése is. Nagyon fontos eleme a stratégiának, hogy az afganisztáni műveletekbe a lehető legnagyobb mértékben be kell kapcsolni a nemzetközi közösséget, legyen szó a NATO-szövetségesekről vagy az olyan nemzetközi szervezetekről, mint az Európai Unió vagy az ENSZ. Mindezeket egészítenék ki a polgári szervezetek és aktivitások, amelyek képesek olyan területeket, illetve tevékenységeket is lefedni és végrehajtani, amelyeket a katonai erők nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán.

Ezek tehát a legfontosabb elemei az Obama által márciusban bemutatott Afganisztán-stratégiának. A néhány napja bejelentett 30 ezres csapaterősítés tehát nem önálló stratégia, csupán a már egyszer bejelentett kibővítése és megerősítése. Ettől függetlenül természetesen az amerikai elnök által bejelentettek nagyon fontosak voltak, például a helyzetelemzés szempontjából. Álláspontja szerint a közép-ázsiai országban állomásozó egységek nem képesek garantálni a stratégia sikerét, sőt, még a nagyon ingatag status quót sem. Ennek alapján két út állt Obama előtt: mivel a jelenlegi helyzet tarthatatlan, vagy kivonul Afganisztánból, vagy megerősíti az amerikai csapatokat és forrásokat.

A kivonulás elképzelhetetlen lett volna, hiszen sértette volna az USA és szövetségesei alapvető biztonsági érdekeit. A döntés tehát egyértelmű volt, a kérdés csupán az volt, mekkora lesz az erősítés mértéke. Obama két oldalról is nyomásnak volt kitéve: a Demokrata Párt balszárnya ellenzett bármilyen csapaterősítést, míg a helyszínen szolgáló tisztek, akik a legjobban látják át a helyzetet, azt mondták, vagy most küld ki az USA jelentős erősítést, és akkor egy éven belül el lehet érni valamilyen sikert, vagy összeomlik az afganisztáni helyzet.

A döntés tehát megszületett - az USA gyors ütemben erősíti meg képességeit Afganisztánban és belátható időn belül sikert akar elérni. 2011 közepére stabilizálni kellene a legfőbb városokat, kulcsfontosságú régiókat és jelentősen meggyengíteni az ellenálló és terrorista csoportokat. A helyi erők gyorsított ütemű kiképzésének köszönhetően remélhetőleg egyre több területet lesznek képesek ellenőrizni maguk az afgánok, így aztán lassan megkezdődhet a csapatkivonás (természetesen a kiképző és speciális egységek még jóval tovább a helyszínen maradnak). 2012-ben pedig -ne feledjük - újabb elnökválasztási kampány lesz az USA-ban. (Ondrejcsák Róbert)