Kényszerű státusmagyarság?

Az Új Szó március elsejei számának mellékletében, a Gondolatban egy teljes oldalon olvashattuk a Kényszer-státusmagyarságra ítélve című írást, amelyben Hushegyi Gábor ezt állította: „A kedvezménytörvény gyarmatosító filozófiája mindössze a korábbi kollektivista, kommunista egynemű ideológia nemzeti színezetű prolongálása.“ Tekintve, hogy a Gondolat Duna-völgyi szellemi figyelő, s az említett írásban közéleti szerepélőként – közvetve – engem is bírálat ért parlamenti képviselőinkkel és politikusainkkal egyetemben, néhány megjegyzést fűzök a tanulmányhoz. Teszem ezt pár nap töprengés után, friss országjáró tapasztalataimmal a tarsolyomban, abban a tudatban, hogy nem csak a saját véleményemet közlöm. Azzal, hogy a kedvezménytörvény eszmeisége gyarmatosító-e vagy sem, nincs értelme vitába szállni, mivel az élet már igazolta e képtelen állítás ellenkezőjét. A Magyarországgal szomszédos, érintett hátországok közül ötben már folyamatos a kérelmek fogadása. Történt mindez úgy, hogy a kormányok – legkiválóbb jogászaik szakvéleményét kikérve – elfogadhatónak találták a jogszabályokat. Bizonyosra veszem, hogy belátható időn belül így dönt a szlovák kormány is, mert ez az ország érdeke, bárhogyan nyilatkoznak is mostanában politikusai. „…ahogy a szlovák államtól, így mástól sem vesszük jó néven, ha erőszakosan akarják számunkra meghatározni életünk formáját és tartalmát“ – szögezi le Húshegyi Gábor. Hogy a kedvezménytörvény minden, csak nem erőszakos, az annyira egyértelmű, hogy ezzel sincs értelme vitába szállni. Azt viszont a szerző figyelmébe ajánlanám, hogy a magyar kormány és a magyar parlament számomra nem egyszerűen más, hanem a lelkileg hozzám legközelebb álló közösség, a magyar nemzet két legfontosabb politikai szerve. A magyarság fogalma számomra leírhatatlan a mai egzakt, vagyis csakis mérhető adatokra alapozott, a legbensőbb érzéseket nagy mértékben kizáró nyugat-európai módszerrel. ĺgy nem értelmezhető sem a francia politikai-nemzeti meghatározásmód, sem pedig a faji alapon történő definíció alapján. Én (is) úgy tapasztalom – bárhol jártam magyarok között a világban az Egyesült Államoktól Skandinávián át Ukrajnáig –, hogy a magyarság elsősorban lelki közösség. Bennünket a jézusi világkép és a Magyar Szent Korona tart össze; a kötőanyagot kultúránk és hagyományaink jelentik. Ezért történhet, hogy hamar egymásra ismerünk, bárhol éljünk is.

Hushegyi Gábor szemlélete ennek éppen az ellenkezője; Radnótival szólva, szabadon: neki térkép az a táj, amely nekem szülőhazám. Ha nem így volna, nem így írna a kedvezménytörvényről, s így nem állítana olyan képtelenséget, hogy „…politikusaink néhány tízezer magyarigazolványos szlovákiai magyar érdekében több százezer hazai magyarról mondtak le“. A magyarigazolvány kérelmezését senki sem erőlteti rá Hushegyi Gáborra. Ha ő is olvasta a törvényt, ezt bizonyára jól tudta már tanulmányának megírása előtt. Akkor hát miért fogalmazta meg mégis a véleményét? És miért éppen most, amikor a két ország között ismét feszültségek támadtak? És vajon az Új Szó miért adott tág teret egy ilyen szemléletű anyagnak? És miért éppen a Gondolatban, a Duna-völgyi szellemi figyelőben? És miért fejeződik be az írás parlamenti képviselőink és közéleti személyeink súlyos bírálatával? A szerző és a szerkesztőség bizonyára tudja a választ. Aki figyeli a politika eseményeit, láthatja, hogy képviselőink nehéz körülmények között dolgoznak, mert partnereik sorozatosan felrúgják a megállapodásokat és szerződéseket. Hogy miben hibáztak? Azt majd megmutatja az idő. Valamit azonban már most felróhatunk nekik: stratégiai vétkük, hogy a rendszerváltás óta rendre elmulasztották saját sajtófórum megteremtését, hiszen az Új Szó sohasem volt az. Ma a Magyar Koalíció Pártja ugyan változatlanul a legszilárdabb hazai párt, ám az is tény, hogy az egyetlen olyan parlamenti tömörülés, amely – megfelelő napilap híján – nem tud folyamatos párbeszédet folytatni választóival. Azokkal a magyarokkal, akiknek nem térkép e táj; akik lelki közösségként élik meg nemzeti összetartozásukat, s akiket ezért nem oszthat meg Hushegyi Gábor írása; azokkal, akik továbbviszik hagyományainkat, bármit írnak is egyesek, bárhány hasábon az Új Szóban.

Batta György

Mindössze két megjegyzést kívánkozik a fenti íráshoz.

1. Szilárd meggyőződésünk, hogy annak sem „térkép e táj“, s az a személy is őszintén a szívén viseli nemzete boldogulását, akinek vannak fenntartásai a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban, és ezeket szuverén magyar polgárként – mert politikai vagy anyagi szempontból egyetlen pártnak sem el-, illetve lekötelezettje – megosztja olvasóinkkal. Éspedig a Gondolatban, amely a Duna-völgyében élő magyarok és nem magyarok együttgondolkodásának fóruma kíván lenni.

2. Örülünk annak, hogy főleg az internetes honlapunkon olvasható véleményekkel ellentétben, Batta György nem tartja az „MKP sajtófórumának“ az Új Szót. Még 1989 decemberében írtuk le Cselekvési platformunkban, hogy már sosem akarunk egyetlen pártot sem kiszolgálni, hanem a szlovákiai magyarságot szeretnénk szolgálni, s ehhez igyekszünk tartani magunkat. Egyébként legjobb tudomásunk szerint Szlovákiában egyetlen parlamenti tömörülésnek van „sajtófóruma“, azaz pártlapja: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak. Ez a tény pedig önmagáért beszél.

Szilvássy József