Karanténba Matovičcsal!

A dolog természetesen kivitelezhetetlen, pedig számos pozitív hozadéka lenne, tehát játsszunk el a gondolattal. Egyrészt végre kipihenhetné magát: az elmúlt hetekben rengeteget dolgozott, ülések, meetingek, sajtótájékoztatók, ráfér egy-két szabadnap. Mindannyian tapasztaljuk, hogy minél több koronavírussal kapcsolatos hírt, elemzést olvasunk, annál jobban elfog a pánik, maga alá temet a kilátástalanság és a reménytelenség érzése. Ennek kivédése érdekében sokan egyszerűen felhagytak a hírfogyasztással: csak minimális mértékben tájékozódnak, mert egyszerűen elegük van a stresszből. Gondoljunk bele, mit érezhet Igor Matovič. Kormányfőként ezt egyszerűen nem teheti meg, folyamatosan öntik rá az új információkat és statisztikákat, neki pedig döntéseket kell hoznia, ezeken a döntéseken pedig életek múlnak.

Azt el kell ismernünk, hogy az óriási nyomás ellenére Matovič (és Szlovákia) eddig elég jól teljesít.

De ezt nem lehet sokáig bírni.

Amikor Matovič beköltözik a karanténközpontba, egy időre a telefonját is elvenném tőle. Persze csakis az ő érdekében, ahogy ő is csak a mi érdekünkben tartja továbbra is lefagyasztva az országot.

Ha ugyanis nincs nála a telefonja, nem kezdeményezhet zéró bizonyíték alapján nyilvános lincselést a közösségi hálón.

„Önök szerint milyen büntetés lenne igazságos egy olyan ember számára, aki időseket gondoz egy otthonban, és eltitkolja, hogy például Olaszországban töltötte a szabadságát?” – kérdezte követőit Matovič. A bazini idősotthon esete sajnálatos és ki kell vizsgálni,

de az biztos, hogy a büntetés mértékét nem egy facebookos szavazáson kell eldönteni.

Szeretném azt hinni, hogy a miniszterelnök csak pillanatnyi felindultságában posztolt, de a bejegyzés még mindig ott virít az oldalán, így ennek elég kicsi az esélye. Nem más ez, mint meghívó boszorkányüldözésre. Szlovákia lakossága nagyon sokrétű, így a járvány okozta helyzet is sokféle választ szült. Volt, aki a legjobb arcát mutatta: a szolidaritásnak és az önkéntes segítségnek számos szép példáját láttuk az elmúlt napokban. De a stresszhelyzet egyesekből a kevésbé vonzó tulajdonságokat hozta elő: bizalmatlanságot, önzést, vádaskodást is látunk eleget. Vészhelyzetben ezek is természetes reakciók, ezért

nagyon nem mindegy, hogy az ország vezetője melyik reakcióra játszik rá. Mert ha ő farkast kiált, nagyon sokan gondolkodás nélkül követni fogják.

Úgyhogy ráfér a pihenés. Mivel a bősi központban vadidegeneket zárnak össze egymással, lenne lehetősége szocializálódni, ismerkedni. Lehet, hogy koalíciós barátját, Richard Sulíkot is bezárhatnánk vele, mivel a múlt héten kiderült, hogy neki is gondjai vannak a közösségi háló felelős használatával. Bősön nem kéne Facebookon üzennie Matovičnak: megbeszélhetnék a szobában. Ráadásul pár napra egyszerű, hétköznapi emberekké válnának, megtudhatnák, hogyan éljük meg mi a világjárványt. Umberto Eco egyik írásában (Hogyan kezdi ki a demokrácia a demokráciát?) levezeti, hogy a mai vezetők szinte semmit nem tudnak a saját választóik életéről, mivel a hatalom birtokosaiként szükségszerűen egy burokban élnek. „Minél nagyobb felelősséggel viseltetik valaki a világ iránt, annál valószínűbb, hogy semmit nem tud róla” – írja az olasz professzor. Pár nap karantén ezt a paradox helyzetet nem oldja fel, de rést üthet a pajzson – és ez is több a semminél.

Az ország lakosságának nagy része lassan egy hónapja él bezárva, ha a kormányfő is kipróbálná a dolgot pár napra, talán jobban megértené őket.

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy oldjuk fel az összes korlátozást – nem, ezt döntsék el a szakértők. De pár nap karantén után, talán az Egyszerű Ember is jobban meggondolná a jövőben, hogy mit beszél és mit posztol, így a már létező problémák mellé nem kreálna újakat.