Kamarából szakszervezet

<p>Bármennyire ésszerű magyarázatot keresek is arra, miként választhatták meg Marián Kollárt, az orvosi szakszervezet volt vezérét a Szlovák Orvosi Kamara elnökévé, nem jut eszembe egyetlen elfogadható érv sem.</p>

Legföljebb az, a kongresszusi küldötteket nem érdekelte, hogy a valaha köztiszteletben álló céhszerű testület a tagok elsősorban szakmai és erkölcsi érdekvédelmét biztosította, s tevékenységével a hivatás tisztaságát védve építette az orvoskar tekintélyét. Hacsak az nem: azért választották meg a tavalyi orvossztrájk vezérét, mert közeledik a júliusi béremelés időpontja, s noha az államkassza üres, reménykednek abban, kiharcolja a törvényben foglaltakat. Bármilyen módszerekkel…

Marián Kollár a rendszerváltás után bele akart kóstolni a nagypolitikába, ami nem sikerült neki. Később tagja volt annak az orvoscsoportnak, amely fizetésemelést követelve a ružinovi kórházban Dzurinda kormányfőhöz vágta fehér köpenyét. Ezt követően, már orvos-szakszervezeti elnökként Fico (első) kormányzása alatt kijelentette, hogy a gazdasági válság miatt lemondanak a béremelésről.

Alig van ember, aki ne emlékezne a tavalyi orvossztrájkra, amikor a Marián Kollár vezette orvosszakszervezet felhívására (a kamara szóbeli támogatásával) több száz kórházi orvos felmondott, majd betegállományba vonult, lelkiismeretlenül magára hagyva a betegeket. Iveta Radičová kormánya nem bírta a nyomást, engedett az orvosok követeléseinek, s a kényszerhelyzetben egy rossz, teljesíthetetlen törvényt fogadott el. Noha a béremelésre nem volt fedezet, s a mai napig sincs, az orvosok jutalmazása jelentősen megnövekedett. Mivel az egészségügyi nővérek is „kiharcolták” a magasabb juttatásokat, tovább romlott mind a kórházak, mind az ápolónőket foglalkoztató intézménynek, magánorvosok anyagi helyzete. Képtelenek, nincs miből teljesíteni a követeléseket. A kamara akkori vezetősége is nyomban azt követelte a kormánytól, halassza el a nővérek béremeléséről szóló törvény hatályát addig, amíg az ellátórendszerben lesz elég pénz. Érdekes, az orvosok fizetésemelésére sem volt fedezet, mégsem utaltak arra, odázzák el a törvény elfogadását.

A Szlovák Orvosi Kamara új elnöke ott folytatja, ahol szakszervezeti vezetőként abbahagyta: fő feladata az orvosok érdekeinek és jogos követeléseinek védelme. A kórházi fehérköpenyesek mellett – magánnőgyógyászként – a járóbeteg-rendelést végző orvosokra is gondol, sürgősen pénzforrásokat kell biztosítani a rendelők megfelelő üzemeltetésére. És persze ágál az ápolónők bérének emelése ellen, hiszen a kamara határozatot fogadott el, amelyben arra kéri a parlamentet, a kormányt és az egészségügyi minisztériumot, hogy módosítsák a nővérek fizetését szabályozó törvényt, vegyék figyelembe munkájuk szakmaiságát és nehézségét is.

Meglátjuk, milyen lépésekre szánja rá magát a Szlovák Orvosi Kamara, ha Robert Fico (második) kormánya nem teljesíti követelésüket, sőt, rendteremtés jelszóval egy átfogó, a valamennyi egészségügyi szakmát érintő bértörvényt fogad el.

Péterfi Szonya

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?