Jog és érdektelenség

<p>Öt év után távozik tisztségéből Jana Dubovcová, Szlovákia második ombudsmanja. Ha valami megragadt az emlékezetünkben a tevékenységéről, akkor az talán a Facebookot bejáró képek hada az üresen tátongó parlamenti padsorokról, miközben az ombudsman éppen beszámol valamilyen visszásságról. Az emberjogi biztos hivatala ennél jóval többre lenne hivatott.&nbsp;</p>

Dubovcová 2012-ben vette át a hivatal vezetését Pavol Kandráčtól, aki teljes tétlenséggel figyelte, mi történik Szlovákiában az első Fico-kormány alatt. Passzivitása következtében sokan felvetették azt is, hogy egyáltalán mi szükség van ombudsmanra. Dubovcová ugyan az SDKÚ egyik első politikai menekültjeként kaphatta a kinevezést, de elődjével ellentétben tartalommal is sikerült megtöltenie a tisztséget – azaz a hivatal idővel a korlátozott lehetőségei ellenére elkezdett azzal foglalkozni, amire való. Azoknak a jogsértéseknek és visszaéléseknek a felgöngyölítésével, amelyeket az állami intézmények, iskolák, önkormányzatok, vagy a rendőrség követ el az állampolgárok kárára. 

Dubovcová a Smerrel is nyílt konfliktusba került az előző választási időszakban, miután bírálta a kormánypártot és a belügyminisztériumot a romák elleni eltúlzott rendőrségi fellépés miatt. A Smer ezért nemcsak az intézmény szűkös költségvetésének további csökkentését lebegtette meg, hanem egyenesen a hivatal átköltöztetését a fővárosból Kassára. Dubovcová végül maradt Pozsonyban, de a parlament azóta sem sok figyelmet szentelt a tevékenységének, egyfajta súlytalan, szakmai ellenzéki szerepbe szorították. 

Mária Patakyová váltja a tisztségben, aki az üzleti jogok szakértője – és vélhetően a szűkebb értelmeben vett emberi jogi dimenzióknak kevesebb jelentőséget fog tulajdonítani. Végigtekintve az ombudsmani hivatal működésének eddigi tizenkét évét, a legfőbb kérdés az, hogy egy ilyen intézményre milyen formában van igény. Dubovcová a tevékenységének mérlegét megvonó interjúkban rendre rámutat, hogy Szlovákiában jelenleg nem működik jól a demokrácia. A leginkább érintett tárcák, köztük a belügyminisztérium továbbra is a Smer teljes irányítása alatt áll, különösebb változás a megfogalmazott bírálatok hatására nem történt. Nem is történhetne, hiszen az ombudsmani hivatal a gyakorlatban súlytalan intézményként működik, csak ajánlásokat fogalmazhat meg, és jelentéseket dolgoz ki. Nincs egyetlen olyan ügy, szimbolikus győzelem a hivatal mögött, amely az állampolgárokat arra késztetné, hogy többen forduljanak az ombudsmanhoz. És végül, de nem utolsósorban, a hivatal semmilyen módon nem tudta átvenni a magyar kisebbségi jogvédelmi szerepkört, ami a bizalmatlanságnak és az intézmény alulfinanszírozottságának egyaránt betudható. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?