Jobb idők jönnek…

<p>Miként kell kommunikálnunk a nyilvánossággal abban az esetben, ha a dolgok nem mennek jól, ennek ellenére nem akarjuk elveszíteni a népszerűségünket, mert újabb választások közelednek?&nbsp;</p>

 

Ilyen esetben három dolgot érdemes hangoztatni: azt, hogy mi vezetett a válsághoz (és ez jellemző módon valaki teljesen más hibája), kiemelni, milyen keményen dolgoznak a probléma megoldásán, majd kilátásba helyezni a szebb és jobb jövőt. Ezt teszi többek között a Smer is.  Ha figyelemmel követtük Robert Fico kormányfő kijelentéseit, az utóbbi pár hétben felfigyelhettünk arra, hogy a miniszterelnök nagyon következetes, amikor Szlovákia gazdasági helyzetét kell értékelni: elmondása szerint az ország nehéz időszakon van túl, de hónapok múlva, a második félévben már érezhető lesz a fellendülés, így nincs ok a pánikra. Ez a kijelentés következetesen, több alkalommal is elhangzott. Abban az időszakban, amikor a magasabb járulékokat széles rétegek érzik meg, fény derül a költségvetési hiányra, a pénzügyi tárcának pedig a valósághoz kell igazítania a kincstári optimizmussal elkészített előrejelzését.  A Smer rövid távú kármentést folytat. A pár hónapos távlatban ígért változás egyrészt azt a látszatot kelti, hogy később nem kell számolni komolyabb megszorításokkal, valamint a pillanatnyi felháborodást mérsékli. Másrészt a jobb élet reményét egy külső tényezőhöz – jelen esetben Németországhoz és a német gazdaság helyzetéhez – köti. Ezzel menekülési útvonal nyílik a Fico-kormány előtt, ha valaki később felelősségre vonná a miniszterelnököt a felelőtlen kijelentésekért. A világgazdaság mellett könnyen pellengérre kerülhet még az ellenzék is, amely foggal-körömmel próbálja megakadályozni a jó szándékú gazdasági reformokat. A valóságtorzításra és a bombasztikus kijelentésekre már csak azért is szükség van, mert lassan letelik Szlovákia egyetlen nyugodt éve: az az időszak, amely során egyetlen választás sincs, így a kormánynak semmi sem köti meg a kezét a reformok terén. Ősszel jönnek a megyei választások, a többi párthoz hasonlóan a Smer is meg akarja erősíteni a képviseletét. Ezért az állampolgárok véleménye, megnyugtatása az erős, magabiztos üzenetek révén központi szerepet kap a kormánypárt kommunikációjában.  Az elhangzottak függvényében minden bizonnyal az ősszel is ugyanazok a kijelentések fognak elhangozni a miniszterelnök szájából, mint februárban: az előző időszak nagyon nehéz volt, a kormánytól független, külső tényezők miatt. Az újonnan bevezetett változások az ország javát szolgálják, a reformok gyümölcseit pedig Szlovákia 2014-ben fogja learatni. A kormány kommunikációjának lényege, hogy pár hónap múlva jobb lesz. Pár hónap múlva is ezt fogjuk hallani. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?