Jeruzsálem: hogy is lehetne remény?

A nyugati hatalmak éppen azért működtetik Tel-Avivban a külképviseletüket, hogy ne tűnjön úgy, mintha a helyszín kiválasztásával el kívánnák dönteni a palesztin–izraeli konfliktus e kardinális kérdését, hiszen mindkét fél magáénak gondolja Jeruzsálemet. Másképpen mondva, a két félre szerette volna bízni a világ nagy része, hogy eldöntse ezt. Trumpnak abban igaza van, hogy ez az elmúlt évtizedekben nem vezetett eredményre. Amikor a Fehér Ház bejelentette, hogy idén tavasszal Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét, a néhány napig tartó borítékolható felháborodás után újra más konfliktusokra figyelt a világ. Most megint felszakadt a seb. A tudósítások szerint 35 ezer palesztin tüntet és bontja a határkerítést, közel hatvanan már meghaltak az izraeli válaszcsapásokban. Fokozódik a gyűlölet.

A két külön területre ( Gáza, Ciszjordánia) zárt több millió palesztin az arab világon belül sem kap túl nagy támogatást, szolidaritást. Bár Izrael elítélésében mindig gyorsak a muszlim világ meghatározó országai, nem lenne lehetetlen feladat a palesztin övezetben élhetőbb közeget teremteni, pénzük is lenne rá az Öböl-menti monarchiáknak. Ahogy a szír menekültek után sem kapkodtak, úgy a palesztin humanitárius problémát sem igyekeznek kezelni.

Úgy tűnik, lehetetlen békét teremteni ennyi évtized ellenségeskedés után ott, ahol már minden család közvetlenül érintett a konfliktusban. Mindenki áldozatnak gondolhatja magát. Az Izraelre kilőtt rakéták elől óvóhelyre menekülők és a másik oldalon agyonlőtt tüntetők is, kivégzett politikai aktivisták rokonai, a korábbi háborúk veteránjai, a palesztin falvakból kilakoltatott családok…, hosszan lehet még sorolni. Mindez összeadódik és lassan végleg aláássa az elvi esélyét is annak, hogy a kerítés bármely oldalán többségi támogatása lehessen valamilyen békés megoldásnak.

Több mint nyolcmillió izraeli, bő négymillió palesztin egy Magyarországnál kisebb területen. És ez csak egy kicsi szeglete a világnak, egy a sok konfliktus közül. Burmában a rohingjákat katonák űzik el a legkegyetlenebb módszerekkel. Dél-Szudánban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kongóban folyamatosak a fegyveres összecsapások. Venezuela az összeomlás szélén. Kína sem bánik kesztyűs kézzel az ujgurokkal vagy a tibetiekkel, ha bármiféle ellenállást tapasztal. Izrael és Palesztina mellett még hány és hány olyan területe van a világnak, ahol hasonló intenzitással ellenségeskednek egymással népek, vallási csoportok. Jó lenne, ha legalább néhány esetében lenne kiút, és példaként lehetne felmutatni. De ha a nagyhatalmak még az őszintén békét kívánó pillanataikban sem tudtak néhány millió embert megbékíteni a Közel-Keleten, akkor mit várhatunk a világ kisebb figyelemre méltatott részein?