Játék határokkal

<p>Voltak már sokkal nyugodtabb napjai Európának. A párizsi vérengzés után Hannoverben is robbantottak volna a terroristák, Brüsszel a hétvégén egyenesen elnéptelenedett a terrorveszély miatt, fokozódni látszik az össztársadalmi paranoia. A politikusok teljesen elveszítették realitásérzéküket, ismételten a&nbsp;határok&nbsp;kinyitása és lezárása a téma a közbeszédben.&nbsp;</p>

Ez a bénító paranoia a terroristáknak hajt hasznot és kárt okoz az uniónak. Az iszlamisták fő célja, hogy elhitessék, bárhol bármelyik pillanatban képesek véres merényleteket elkövetni.

A bürokráciájáról és nehézkességéről ismert Európai Uniónak konkrét vívmányai vannak, mind közül a legfontosabb, hogy a belső határok lebontásával sikerült megvalósítani a munkaerő és az áru szabad áramlását a schengeni övezetben. Ez a határtalanság fellendíti a piacot, mi magunk érezzük a hatását akár vállalkozóként, akár magánszemélyként.

A nyugat-európai pánik legkézenfekvőbb jele, hogy ha csak pár napra is, de komoly visszhangot keltő témává vált egy „kis-Schengen” létrehozása az unión belül, amely holland kezdeményezésre indulna, s a Benelux államok, valamint Ausztria és Németország bevonásával alakítana ki egy privát határövezetet. A felvetés realitását erősíti, hogy Németország a migránsválság kicsúcsosodásával már nyitogatja ezt a Pandóraszelencét. Meglebegtette, ha az uniós menekültpolitika működésképtelenné válik, akkor a német hatóságok önhatalmúlag lezárják a határokat, aztán minden délkeleti uniós tagállam megnézheti magát.

A „kis-Schengenről” szóló felvetések egyik iróniája, hogy a párizsi terroristák egy része az övezeten belülről, Belgiumból érkezett – azaz helyi terroristafészkeket kellene felszámolni, hogy ne járkáljanak szabadon a potenciális merénylők Szíria és Európa között. Rövid távon sokkal nagyobb biztonsági rizikót jelentenek a helyi alvó terrorista sejtek, mint hosszú távon a határok ismételt felhúzása miatt megjósolható gazdasági visszaesés.

Persze valószínű, hogy idővel mindenki megnyugszik kissé és mérlegelni kezdi a valós lehetőségeit, a felvetés pedig egy mellékepizód marad annak a bizonyítására, hogy az unió egysége válságok idején mindig megkérdőjeleződik. A schengeni tér megbontása annyira realista megoldás, mint abban hinni, hogy a francia légierő által az Iszlám Állam hátországába megtorlásként dobott bombák sikert hozhatnak. Elképzelhető aztán az is, hogy állandósul a félelem atmoszférája, rendszeressé válnak a merényletek és az utcákon való rendőri jelenlét. Akkor valóban jó ötletnek tarthatja majd akár a szélesebb közvélemény is a hasonló, abszurd felvetéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?