Járási karantén

Miután a kormányfő bedobta a köztudatba az ország lekapcsolása, a blackout lehetőségét (amivel talán megállítható lenne a járvány terjedése), úgy gondolta, hogy kicsiben ki is lehetne próbálni ezt az ünnepek alatt, ezért radiálisabb korlátozásokat vezetett be húsvétra. Hozzá kell tenni, hogy szakértőkkel is megvitatta ezt a lehetőséget, akik felsorakoztak mögéje, és Zuzana Čaputová államfő is kiállt mellette. Így aztán húsvétra afféle „járási karanténba” került mindenki, és elmagyarázták az embereknek, hogy ne menjenek locsolkodni, a minimumra csökkentsék az egymással való találkozások számát. És mi történt? Aki azt tervezte, már a szigorítás bejelentése előtt elutazott oda, ahova akart. Akinek pedig dolgoznia kellett, az a járás határán várakozott a hosszú kocsisorban, és hirtelen már az sem volt világos, milyen utasítást kaptak a rendőrök. Minden autót meg kell állítani, vagy csak szúrópróbaszerű ellenőrzésről van szó?

A kommunista időkben ilyen „bizonytalankodás” aztán nem fordulhatott elő, és akiknek vannak azokból az időkből immár történelmi keserű tapasztalatai, talán most könnyebben tudják elfogadni a tiltásokat és a jelenlegi helyzetet. Nekik az is ismerős, hogy sorakozni kell a posta vagy az üzlet előtt, ahol esetleg éppen üresek a polcok, egyes árucikkekből hiány van, a határok zárva, korlátozva vannak a jogaink – mindez előbújik az egyéni vagy a kollektív történelmi tudatból. De kibírjuk, mert ki kell bírnunk.
Ugyanakkor ehhez nem adnak segítséget a felesleges politikai konfliktusok, amikor egyesek úgy kritizálják Matovičot, mintha máris elfelejtették volna a Fico-kormányzás több mint egy évtizedét, vagy épp ellenkezőleg, még a legjózanabb visszafogott bírálatot is egyenesen Smer-pártiságnak és majdhogynem hazaárulásnak tekintik. És persze mindenki szidja – az újságírókat.

Talán könnyebb lenne elviselni a karantént és a korlátozásokat, a locsolásmentes húsvétot, ha legalább már halvány reménysugarat látnánk az alagút végén, ha legalább sejthetnénk, meddig tart ez, a kormány tagjai vázolnák, mikor jöhetnek a könnyítések, milyen ütemben, mint megtette ezt a cseh, a német, az osztrák, de még az igazán rendkívüli helyzetben levő spanyol kormány is.

Már túl régóta várunk a posta előtt a sorban, anélkül, hogy fogalmunk lenne róla, milyen messze van még az ajtó, mikorra juthatunk be. Járna már egy ilyen kis jutalom és remény a fegyelmezettségért, rászolgáltunk, például ezzel a húsvéttal is.

A szerző a TASR munkatársa