Itt lenne az ideje emelni a béreket

pénz euró

A járvány egyik velejárójaként rekordgyorsasággal növekednek a bérek – egyes országokban, és egyes ágazatokban, amelyek a pandémia nyertesei, vagy munkaerőhiánnyal küzdenek.

Szlovákiában is hasonló a helyzet, csak kicsiben. A Trend Barométer felmérésében részt vevő munkaadók csupán 3 százaléka válaszolta, hogy idén kénytelen befagyasztani a béreket. A másik oldalon 10 százalékuk komoly béremelést tervez. A fennmaradó 87 százaléknál is lesz béremelés, legalább szerény.

A gazdasági helyzet még mindig bizonytalan a járvány miatt, ezért az óvatosság. Ha azzal számolunk is, hogy az omikron hullám után, mondjuk márciustól normalizálódik a helyzet és nem kell annyira aggódniuk a cégeknek, az még mindig kérdés, hogy a fogyasztók visszatérnek-e a régi szokásaikhoz. Hogy a Covidtól szenvedő ágazatok, munkaadók számíthatnak-e a korábbi bevételeikkel, vagy alacsonyabb szinten marad a fogyasztás.

Az ország szinte két részre szakad: olyan ágazatokra, ahol kevés a munkaerő, ezért nőnek a bérek, és olyanokra, ahol a munkaerőhiány nem gond, ezért a bérek sem akarnak felfelé mozdulni. Továbbra is érvényes, hogy a magasabb iskolázottságúak, a képzettek jobban keresnek, és ha még idegen nyelvet is beszélnek, összecsomagolhatnak és elindulhatnak külföldre. Garantáltan magasabb fizetést kapnak.

Szomorú tény, hogy az elmúlt tíz évben semmi nem változott e téren, sőt. Nemhogy közelítettünk volna a Nyugathoz, sok esetben még tágabbra nyílt az olló. Például a német bérek növekedése megelőzi az itteni bérekét.

A hazai bérek valódi és széles körű emelését nem az olyan nagy hangon előadott bejelentések fogják eredményezni, hogy: Megint emeljük a minimálbért! Még csak nem is az adóreformok, a munkavégzéssel kapcsolatos adók és járulékok emlegetett csökkentése. Mindez csak a termelékenység növelésével és minél jobban képzett szakemberrel érhető el.

Ehhez pedig végre olyan kormány kellene, amely a legfőbb befektetésnek tekinti az oktatás, a képzés javítását. Mondhatjuk úgy, nem a sokszor ismételgetett „prioritásként kezeli” ezeket a problémákat, hanem végre megoldja őket.

Ronald Ižip
A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?