Itt az ideje változtatni

Egyszer egy antikváriumban bóklásztam, kutatva a lengyel sci-fi irodalom elfeledett gyöngyszemeit, amikor valamiért a gyermekirodalomnál kötöttem ki. A kezembe akadt egy lakkozott lapú kék könyv, az Usborne kiadó gyerekenciklopédiája, még 1994-ből. Az egyik oldalon egy olyan szócikkbe futottam bele, ami azt taglalta, hogy 40-50 év múlva kifogyhat a föld fosszilisenergia-hordozó készlete. Azóta, hogy ezt a könyvet kiadták, eltelt 28 év, de mintha a világot az elmúlt 10 évben kicsit sem érdekelte volna, hogy ha nem is tudjuk pontosan, hogy mikor történik meg, de egyszer kiapadnak a kutak. Greta Thunberg nevével 2019-ben találkoztam először, és már akkor felkeltette az érdeklődésem az a határozottság és elszántság, amivel a zöld mozgalom egyik vezéralakja lett. Greta azóta egyes körökben sajnos inkább nevetség tárgya. Sötétzöldek – csak így beszélnek manapság azokról, akik hangosabban próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy bolygónk klímája nemcsak törékenyebb, mint eddig hittük, hanem arra is figyelmeztetnek, hogy: heló, a klíma egyenlő a mi életterünkkel, és ha a jóslatok szerinti irányban változik meg, az nekünk nagyon rossz lesz! Ezt a véleményt manapság egyre többen tartják „féknyúznak”, libsi handabandának, aztán meg mégis csak 40 fok van árnyékban.

Egyszer egy interjúban, ami egy csallóközi bácsival készült, azt taglalta az öreg, hogy az ötvenes-hatvanas években melegek voltak ugyan a nyarak, de egész elviselhetőek voltak, nem úgy, mint manapság – az interjú 2012-ben készült. Ami a lényeg: az éghajlat változását már figyelték a hatvanas években, nagy változásokat jósoltak 1994-ben, verték a dobokat 2019-ben. Az unió és a világ vezető gazdaságai évek óta kápráztatnak el minket víziókkal, minden hónapra jut egy nagy ígéret, csak épp történni nem történik semmi. Évekig élveztük az olcsó gázt, a megfizethető üzemanyagot, a végtelen mennyiségű villamos energiát. A megújuló energiáról pedig rendszerint csak olyan leköszönő köztársasági elnökök beszélnek, akiknek kell valami hobbi. Szlovákiában a bürokrácia kafkai szintű akadályokat állít a megújuló energiatermelő eszközök telepítői, gyártói elé, Magyarország pedig még mindig az olcsó orosz gáz után liheg. Németország szintúgy, utólag úgy tűnik, Merkel unalmában út közben elaludt, és fél Európa gázszükségletét átjátszotta egy kis, sértődött, szentpétervári figura kezébe.

A globális ellátóláncok egyirányú, gyakran mindenféle redundancia nélküli kiépülése, az örökös olcsóság mítosza, az energetika megújulásához szükséges technológia hobbiként kezelése 2022-ben olyan szinten vágja tarkón az európai embert, hogy félő, lesznek, akik fel sem bírnak majd állni. Ami pedig az egészben mégis a legérdekesebb, hogy ez a válság, ez a sokk lehetne az a pont az életünkben, amikor rájövünk, miről csacsognak a „hippik” évek óta, amikor azt magyarázzák, hogy lítiumból kevés van, a földgáz egyszer elfogy, a fosszilis üzemanyagok tönkreteszik a környezetet, a gyárakból nyakló nélkül ömlő műanyag megöli az élővilágot és mellesleg minket is.

Eljött az idő, hogy megtanuljuk: jelenkorunk úgy épül az energiára, hogy az energia forrása valójában véges mennyiségű. Ha nem kezdünk el spórolni, ha nem lapozzuk fel azt a szócikket a szótárban, hogy ésszerűség, és nem értjük a jelentését, akkor ugyan túlélhetjük az idei telet, de miután alábbhagy a válság, ugyanolyan pazarlásba fogunk. A koronavírus-járvány miatti szabályok enyhülésével is egyik napról a másikra adtuk fel az óvatosságot, dobtuk el a maszkot, mert épp kijött egy új sorozat a Netflixen, és valami amerikai énekes a TikTokon közszemlére tette a melleit, miközben kismacskás gifekkel szórtuk tele a Facebookot ... és már nem is figyelünk.

Néha úgy érzem, az emberiség olyan, mint egy ADHD-s gyerek, aki megégeti az ujját, s magyarázzuk neki, hogy vigyázz a nyílt lánggal, de miközben az ujjáig ég a második gyufa, már rég a dongók táplálkozásán filózik. Eljött az idő, itt a lehetőség, talán az utolsó, hogy változtas-sunk életvitelünkön, és valamit tegyünk a környezetünkért, de kár, hogy a nagy dolgokra valóban hatással levő politika most is csak magával van elfoglalva. Vajon ők mikor jönnek rá, hogy mi mind egy hajóban evezünk, és egymástól függünk? Az ablakból kifelé zuhanva a kör négyszögesítésén gondolkodni időfecsérlés, szerintem.