Vélemény

Ítéletnap

Robert Fico és sleppje ma megpróbálja megbuktatni a parlamentben a belügyminisztert, és jó úton haladnak, hogy diszkreditálják a rendőrség eddigi maffiaellenes munkáját is. Történik mindez azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdet a Kuciak-gyilkosság ügyében. Tényleg nem tanultunk az egészből semmit?
Hegedűs Norbert

2021. június 15. 08:00

Mikulec
Mikulec belügyminiszter (TASR-felvétel)

Meglegyintett bennünket a mečiarizmus szele az elmúlt hetekben ezekkel a titkosszolgálati játszmákkal, razziákkal és ellenrazziákkal, a tisztességes igazságszolgáltatásba vetett hit teljes megingásával, és úgy általában a teljes bizalomvesztéssel, ha a politikáról és politikusokról van szó. A Smer vezetője a választás elvesztése óta politikai megrendelésekről és boszorkányüldözésről beszél, hiszen számos ismerőse vár tőle segítséget a rács mögött.

Nem volt ebben semmi különös, egészen addig, míg a koalíciós Sme rodina két legerősebb embere, Boris Kollár és Milan Krajniak nem kezdett nagyon hasonló konspirációkat terjeszteni, miután az ő emberük is vizsgálati fogságba került. Azóta pedig egymást érik azok az akciók, melyek célja egyre nyilvánvalóbban a rendőrség munkájának diszkreditálása: a titkosszolgálat (melynek főnöke korrupció gyanúja miatt csücsül) rendőri összeesküvést emleget a jelentésében, a belügy ellenőrző hivatala pedig (melynek főnöke – micsoda véletlen – szintén korrupció gyanújába keveredett) razziát tart a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségnél (NAKA), még élő ügyek iratait lefoglalva. Valakinek nagyon szúrja a szemét a rendőrség munkája.

Bármilyen gyanús az egész, sajnos nem tudunk igazságot tenni. Mert tény, hogy a titkosszolgálat hitele a béka segge alatt van, de a rendőrség renoméja sem sokkal jobb. Hiába az elmúlt hónapok letartóztatásai, a két korábbi országos rendőrfőkapitány közül Gašpar még mindig őrizetben van, Lučanský pedig az öngyilkosságba menekült a vádak elől. Ezek az ügyek még nincsenek lezárva, és nyilvánvaló, hogy a felső vezetők hibái nem minősítik az egész szervezetet, de a kétség magvainak elszórásához ez épp elég.

Ficónak és Kollárnak ennél nem is kell több: egy kis sárdobálás és hiteltelenítik ellenfeleiket, csúsztatnak és relativizálnak, az információs káoszban pedig már senki nem tudja megmondani, mik a tények és hol kezdődnek a vélemények. Az sem segít a helyzeten, hogy Roman Mikulec elég erélytelenül válaszolt a vádakra: kiállt a rendőrök mellett, de láthatóan nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel. Ettől függetlenül a belügyminiszter valószínűleg ma a helyén marad, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Kolíková ügye után ez már a második visszahívási kísérlet, amelynél túl nagy a bizonytalanság.

Ennek a kormánykoalíciónak ugyanis nincs vezetője. Ha lenne, a helyzet nem fajult volna idáig. Eduard Heger kormányfő hiába állt ki Kolíková és Mikulec mellett is, ha a saját pártjában sem ő osztja a lapokat. Igor Matovič pedig eltűnt. Normális esetben én lennék az utolsó ember, aki emiatt panaszkodik, de a jelenlegi helyzetben érthetetlen, miért nem áll ki Roman Mikulec mellett, főleg Robert Ficóval szemben. Megsértődött? Nem akar belefolyni abba az ügybe, ami alapvetően azzal kezdődött, hogy még miniszterelnökként átengedte a titkosszolgálatot Kolláréknak? Vagy már nem is érdekli a koalíció sorsa? A legutóbbi felmérés szerint a Hlas, a Smer és a Sme rodina kormányt tudna alakítani. Ez lenne a jövő?

És ennek az egész cirkusznak az árnyékában zajlik ma a Legfelsőbb Bíróság ítélethirdetése a Kuciak-gyilkosság ügyében. Ez a tragédia indította be az egész megtisztulási folyamatot, ez vezetett Fico bukásához és a maffia visszaszorulásához. Most az egész folyamat, az összes elért eredmény veszélyben van. Tényleg nem tanultunk semmit az elmúlt években?

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ivan Korčok

Korčok: Ez itt nem Felvidék!

tornado
Frissítve

Tornádó csapott le Szlovákiában (VIDEÓ+GALÉRIA)

Kisebbségi Kulturális Alap kultminor

A BMI a KKA-ról szóló módosítás hátrányaira figyelmeztet

tuntetés
Frissítve

Beavatkozott a rendőrség a Hodzsa téren tüntetők ellen (GALÉRIA)

m

Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium

rendőrség

Szigorít Ausztria: Augusztus 15-től csak a teljesen védettek léphetnek be az országba

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.