Ismét berúgott egy képviselő a cseh parlamentben

Úgy berúgott szerdán a cseh parlament egyik képviselője, hogy képtelen volt bármiféle értelmes tevékenységre, s ezért ki kellett vezetni az ülésteremből - írja a csütörtöki prágai sajtó.


Úgy berúgott szerdán a cseh parlament egyik képviselője, hogy képtelen volt bármiféle értelmes tevékenységre, s ezért ki kellett vezetni az ülésteremből - írja a csütörtöki prágai sajtó.

Petr Kott, akit októberben éppen a túlzott alkoholfogyasztás miatt zártak ki az ellenzéki Polgári Demokratikus Pártból (ODS), most ismét botrányt okozott.


Szemtanúk szerint már a délelőtti felszólalásakor - az adótörvények vitájában - látszott rajta, hogy ittas. Ennek ellenére délután ismét felszólalásra jelentkezett, de a szónoki emelvény felé menet meggondolta magát, s a mikrofon helyett inkább a képviselőház bárjába ment, ahol megint lehajtott egy-két kupica szilvapálinkát.

Ekkor már kollégái is megelégelték a botrányt, s kivezetették a parlament épületéből.

Petr Kottnak azért kellett októberben távoznia a pártból, mert szeptember 27-én a parlamenti ülés előtt olyan sok alkoholt fogyasztott, hogy nem tudott részt venni a takarékossági törvénycsomagról szóló szavazáson. Távollétének "eredményeként" a kormányoldal keresztülvitt néhány a módosítást, ami feldühítette az ODS vezetőit. Mivel Kott a botrány ellenére nem volt hajlandó lemondani mandátumáról, kizárták a pártból, s most függetlenként tevékenykedik.

Sokféle pálinka

Az akkori Kott-ügynek volt egy további következménye is: a cseh alsóház elnöke ugyanis a botrány miatt megtiltotta szeszes italok árusítását a parlamenti büfében. A Mladá Fronta Dnes című cseh lap jelentése szerint amint eltűntek a szeszes italt tartalmazó palackok a polcokról, szinte azonnal megszűnt a képviselők korábban oly gyakori sorban állása is a büfénél. A parlamenti vendéglőben azonban korlátlan a szeszes italok árusítása, s mivel ráadásul olcsóbb is, mint másutt, érdeklődőkben sosincs hiány.


Kott egyébként nem az egyetlen képviselő, akit részegségen kaptak rajta a parlamentben. Volt már néhány ilyen eset úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki oldalon is. Közismert tény, hogy Milos Zeman volt miniszterelnök is igen gyakran fogyasztott nyilvánosan Becherovkát az ülések idején. Külügyminisztere Jan Kavan pedig néhány éve azzal okozott botrányt, hogy alkoholfogyasztás után ült kocsiba. Balesetet ugyan nem okozott, de a parkolással nagy gondjai voltak, s több autót is megrongált. A rendőrségnek ugyan elismerte, hogy vezetés előtt megivott "egy vagy két pohár" bort, de a vérvizsgálatot képviselői immunitására hivatkozva határozottan elutasította.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?