Irányt keres a Smer

<p>Nem mondhatnánk, hogy tömegek várták lélegzetvisszafojtva, hogyan végződik a Smer hétvégi programalkotó konferenciája.&nbsp;</p>

A belső, kritikus hangokat és az elégedetlenkedőket még az ülés előtt elnyomták, magát a programot pedig csak felszínesen ismertették. Ez nem feltétlenül baj, a nyilvánosság úgyis csak a téziseket jegyzi meg, de a Smer belső problémáira végeredményben nem egy összefüggő és értelmes program adja meg a választ: a pártnak hitelessége elvesztésével és személyi problémákkal kell megbirkóznia.

Az tény, hogy mindig kell egy program és az sem árt, ha érthető. A Smer választási kudarca többek között annak köszönhető, hogy a párt semmilyen értelmes célkitűzéssel nem rendelkezett idén márciusban. Robert Fico a migránskérdésre és a korábbi két szociális csomagra építve, néhány rettentően általános vagy nagyvonalú célkitűzéssel küzdötte végig a kampányt. Migránsügyben viszont nem tudott elég nagyot mondani riválisaihoz képest, miközben az ország szociális és korrupciós problémái megrengették az eddig egyedüli kormánypártként ténykedő Smer népszerűségét.

Robert Fico problémái a választások után csak sokasodtak. Az SNS és a Híd egyelőre sikerrel tud politikai tőkét kovácsolni kormányszerepéből, a közvélemény-kutatások tanúsága szerint viszont a Smer inkább gyengült, vagy stagnál a kormányalakítás óta. A felszínre kerülő korrupciós botrányok a párt hosszú kormányzásának örökségei, és töredezik a korábban példaértékű pártegység, megjelennek a belső elégedetlenkedők. Az pedig kimondottan árt, hogy Robert Fico mellé nem sikerült felépíteni egyetlen hiteles utódot sem, aki átvehetné a kormányfő politikai örökségét. Aki korábban számításba jött ezen a téren, Robert Kaliňák ugyan a botrányok ellenére egyelőre kitart, de hosszú távon politikailag ellehetetlenült. Az egykor szintén koronahercegként kezelt Peter Pellegrini helyzete legalább annyira bizonytalan a lehetséges, hozzá köthető politikai botrányok miatt, Marek Maďarič kulturális miniszter pedig inkább ideológus, mint valós súllyal bíró pártpolitikus. Robert Fico egészsége nem bírja ki, hogy még egy évtizeden keresztül hasonló aktivitással igazgassa a párt és a kormány ügyeit, Szlovákiában pedig a pártok bele szoktak bukni egy-egy kevésbé átgondolt elnökváltásba.

Maradt hát a programalkotás. Egy hosszú távú pártprogram létrehozása számíthat pótcselekvésnek, és a következetes, kitartó munka első lépésének is. Ami gondot okoz, hogy a Smer kénytelen az összes célkitűzését a kormány jelenlegi politikájához igazítani. Ahol pedig eltér a korábbi célkitűzésektől, ott a hitelessége kérdőjeleződik meg. Emberarcúnak látszani pedig a botrányok közepette lehetetlen küldetés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?