Intézményes különbség

<p>Az utóbbi időben kimondottan rákaptam arra, hogy politikáról szóló tévésorozatokat nézzek. Két &bdquo;valósághű&rdquo; sorozat is felbukkant ugyanis, a chicagói városi politikával foglalkozó Boss és az amerikai alsóházi intrikákat bemutató House of Cards (magyar nyelven sajnos még egyiket sem mutatták be).</p>

 

Ugyan mindkét sorozat az Egyesült Államokban játszódik, de érdekes következtetéseket lehet belőlük levonni Szlovákiára nézve is. Eleve érdekes és sokatmondó a téma bemutatása, főként annak fényében, hogy milyen politikai sorozatokat lehetett látni eddig. Míg a korábbi próbálkozások, például Az elnök emberei alapjában véve jóindulatú, idealista személyiségeknek mutatják be a politikusokat, ezúttal teljesen más tulajdonságok kerülnek előtérbe. Hangsúlyt kapnak a piszkos alkuk, az átverések, a politikai rendszert átszövő korrupció és a kicsinyes személyeskedés, a modern technikai körülményekhez és hírközléshez való feltétlen alkalmazkodás. A Boss egy-egy epizódjának megnézése után kimondottan görcsbe rándul az ember gyomra és belegondolni se mer, mi folyhat valójában az Egyesült Államokban. Vagy éppen Közép-Európában, ha már a témánál tartunk. A mi térségünknek még csak politikai témájú sorozat sem jutott. Az önvizsgálat és az önirónia ismeretlen fogalmaknak, a kabaréműsorok (például az Uborka) elsorvadtak, a beszélgetős műsorok (mint a Heti Hetes és szlovák mutációja) pedig önmagukba fordultak. Az egyetlen értékelhető szatíra mostanság, ami legalább egy szeletet megmutat a hétköznapok világából, a magyar bürokrácia tehetetlenségére összpontosító, néha kimondottan vicces Munkaügyek. Kérdés, hogyan festenének szlovákiai környezetben az Egyesült Államokban játszódó, realista politikai sorozatok. A tapasztalatokból és a közelmúlt eseményeiből kiindulva valószínűleg még az amerikai viszonyoknál is lehangolóbb képet festenének a politikáról és annak működéséről. A különbség ugyanis még akkor is szembetűnő, ha rájövünk, hogy egyes jelenségek, mint a korrupció és a nyílt ellenségeskedés rendszertől és politikai kultúrától függetlenül mindenhol megtalálható. A közép-európai szokások és a nyugati hagyományok egy dologban ugyanis markánsan különböznek: ez pedig az intézmények tisztelete (vagy jelen esetben a tisztelet hiánya). Míg Nyugaton még a sorozatbeli mindenható polgármesterben vagy frakcióvezetőben sem merülhet fel az, hogy egy-egy súlyos problémát az egyes tisztviselők és hivatalok hatáskörének megváltoztatásával és manipulálásával oldjon meg, addig ez a módszer Közép-Európában teljesen megszokott. Láthatjuk, miként módosítgatják a pártok az Alkotmányt vagy a bíróságok hatáskörét, miként alkalmazzák magától értetődő módon a kinevezések késleltetését. Ahhoz, hogy mindezt tudatosítsuk, tulajdonképpen nem is kell sorozatok után kutatni – elég hozzá a híradó. A hírforrás, ami durvább az amerikai sorozatoknál, legyenek azok bármennyire szókimondóak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?