Ikarosz tündöklése

Persze Bugár Béla is kézenfekvő megoldás lehetne, a Denník N-ben és a .týždeň hetilapban is elnyerte az év (anti)személyisége titulust. S a kollégák nem is lőttek túlságosan mellé, hiszen a Híd szívének-lelkének idén is olyan tripla axeleket sikerült ugrania a honi politika korcsolyapályáján, hogy arra még Jevgenyij Pljuscsenko is elégedetten csettintene.

Egy bibi van csak ezzel: Bugár idei politikai tevékenysége alapvetően semmiben sem tért el az elmúlt években megszokottól. Egész karrierje olyan, mint az óceán lágy hullámain utazó olajfolt. Alatta a víznek árja, de ő biztosan úszik a felszínen, és bár olykor megkavarják a kiszámíthatatlan óceáni áramlatok, furcsa formákat vehet fel és a szivárvány színeiben pompázik, ha rásüt a nap, azért csak ott lebeg, biztosan, saját léte elviselhetetlen, opportunista könnyűségében, voltaképpen változatlanul. Immáron több mint negyedszázada.

Nem úgy Andrej Danko százados, az SNS és a parlament rettenthetetlen vezére, Európa közepének Kim Dzsong Unja, aki idei tevékenységével egyértelműen kiérdemelte az év személyisége címet, legalábbis nálam. Dankót egyszerűen nem lehetett túlragyogni idén, legyen szó akár bizniszről, akár politikai szórakoztatásról.

Dankót ugyanis a legkevésbé sem zavarja, hogy a választások óta csökken a népszerűsége a választók körében. Pontosan tudja, hogy nem holmi népszerűségi listákon kell magasan végezni. Az ő génjeibe Oravecz Nóra tanai vannak kódolva. „Ott kezdődik az Én, amikor a tetteimet az határozza meg, hogy mit szeretnék, hogy mi az, ami boldoggá tesz, és nem az, hogy másoknak megfeleljek” – írja valahol a magyar lélekguru, és mintha ez az idézet egyenesen az SNS vezérének lelkéből felcsendülő dallam, magamimádó önmaga imája lenne. Dankónak ugyanis épp elég, ha saját szemében népszerű. Ha kell, megcsókolja vérrel-verejtékkel megszerzett századosi váll-lapjait. Ha kell, első szlovákként beszél az orosz dumában. Ha kell, békít, rendszabályoz, de néha lázadó rocksztár ő, korunk Jim Morrisonja, aki fellázad a koalíciós partnerei ellen. Ki kell mondani, Andrej Danko idén nem tudott hibázni.

Az SNS elnökének politikai showmansége azonban csak a külcsín. A belbecsről sokkal kevesebb szó esik, de ez teszi igazán az év legfontosabb személyiségévé. Danko ugyanis a csillogás mellett azért komolyan dolgozott is azért, ami boldoggá teszi. És ez a hatalom és befolyás, melyért mindenre hajlandó. Példa pedig van elég. Az ellenszél ellenére megszerezte például az RTVS vezérigazgatói posztját saját jelöltjének, Jaroslav Rezníknek, a harc során pedig hatalmas diadalt aratott Marek Maďarič kulturális miniszter felett, aki inkább saját emberét, Václav Mikát szerette volna a poszton tudni, de koalíciós partnere, Bugár Béla felett is győzött, akit órák alatt juttatott el Rezník teljes elutasításától annak megválasztásáig. Aztán példátlan könnyedséggel használta ki újra idén nyáron koalíciós partnerei gyengeségeit az általa kirobbantott válsággal, elment a határokig és azon túlra is, és mindebből ismét megerősödve jött ki, bizonyítva, mindenki úgy táncol, ahogy ő fütyül.

Keze pedig mindenhová elér, emberei mindenhol ott vannak, ha bizniszről van szó. Gond nélkül ebrudalta ki a RegioJet társaság sárga expresszeit az ország ütőerének számító Kassa–Pozsony vasútvonalról, ujjlenyomatai ott vannak az állami vasúttársaság páncélszekrénykulcsán, de a szlovák hadsereg modernizálására szánt 1,2 milliárd euró felett is közvetve ő őrködik. Mindezt pedig egy tíz százalék alatti párt éléről érte el. Csupán azzal, hogy megmutatja, ő úgy is hajlandó orosz rulettezni, hogy csak egy golyó hiányzik a tárból.

Egy dolog fenyegeti csupán: hogy Ikaroszként túl magasra száll, megolvasztja a szárnyait összefogó viaszt a Nap, és az óceánba zuhan. Ő pedig nem tud olajfoltként a felszínen lebegni.