Idióta kommunikáció

ryanair

A Ryanair vezérigazgatója fapados marketinget folytat.

Kevesen tudnak annyi ingyenes sajtómegjelenést biztosítani maguknak, mint Michael O'Leary. A Ryanair vezérigazgatója korábban olyan ikonikus, spórolási javaslataival került a nyomtatott és az online sajtó oldalaira, mint hogy elég lenne egy pilóta a gépre, vécéből is elég egyet üzemeltetni a gépen, rádásul azt is fizetősen, vagy hogy álló helyeket is árusítana a járatokra, hiszen így több utas férne a gépekre. Mostanában pedig ahány hír megjelenik a fapados légitársaságról, annak vezéréről, annyiban szerepel az idióta szó. Minisztereket, törvényeket, politikusokat illet ezzel a kifejezéssel, és ez elég szokatlan Európában, így nem csoda, hogy átüti az ingerküszöböt, és minden ilyen megnyilvánulás hatalmas sajtóvisszhangot vált ki.

Meg kell hagyni, kommunikációs szempontból rendkívül hatékony a vezérigazgató. Mondhatni fapados marketinget folytat, hiszen elég valami nagyot mondani, és máris mindenki a légitársaságról beszél. A magyar kormány „extraprofitadója” (minden utas 10 vagy 25 eurós extra illetéket köteles fizetni, ha Budapestről indul) kapcsán már tanúi lehettünk egy idiótázós műsornak, most ennek folytatásaként kedden Budapestre érkezett a vezérigazgató. Már napok óta arról szóltak a hírek, hogy vajon mit mond majd Michael O'Leary, hiszen, ha maga a vezérigazgató érkezik, akkor minden bizonnyal valami nagy dolgot fog bejelenteni. A legtöbben arra tippeltek, hogy az „extraprofitadóra” adott határozott válaszként a Ryanair egyszerűen megszünteti a budapesti bázist, ami azt jelenti, hogy jelentősen csökken a járatok száma, ami az utasok szempontjából kisebb kínálatot, kevesebb lehetőséget, és végső soron magasabb jegyárakat jelent. A hírverés megvolt, jött a vezér, és gyakorlatilag nem mondott semmi újat. Csupán megismételte, hogy a téli időszakra nyolc járatot bezárnak, hét célállomás esetében pedig jelentősen csökkentik a járatszámot (ezzel szemben az extra adómentes Bécsből nyolc új célállomás lesz elérhető a téli menetrendben). De ezt már korábban is tudtuk, hiszen ezt már sajtóközleményben tudatta a légitársaság. Némi idiótázás természetesen most is volt, ezúttal nemcsak a magyar, hanem több európai politikus is megkapta ezt a jelzőt. S a végén pedig, a fotósok nagy örömére, tiltakozó táblát tartva grimaszokkal jelezte nemtetszését. Természetesen ezek a síró, mérges, tiltakozó vezérigazgatót ábrázoló képek is azonnal bejárták a sajtót. A cél, azaz az ingyenes marketing teljesítve...

Van néhány ikonikus vezér a légi közlekedésben, az egyik mindenképpen a Ryanair vezetője, Michael O'Leary. Európa legnagyobb fapados légitársaságát építette fel, amely utasok több tízmillióinak jelenti az olcsó repülés lehetőségét. Vagy egyáltalán a repülést. Sokszor 10–20 eurós jegyekkel juthatunk el Európa nagyvárosaiba, igaz, fapados színvonalon, ahol minden extrának számít. S bár – egy újabb médiaoffenzíva során – a vezérigazgató már bejelentette, hogy vége a 10 eurós jegyek korszakának, nem kétséges, hogy mind többen foglalnak helyet a légitársaság járataira.

Kevés ember van, aki szereti a fapados légitársaságokat, még többen vannak, akik szidják, mégis milliók használják. Mert olcsó, elérhető. Ahogy a Ryanair vezetője vagy annak idiótázós kommunikációja sem kifejezetten népszerű, mégis hatékony. És a fapados világban ez a lényeg...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?