Idegen szavak ürügyén

Anyanyelvünket munkaeszközként is használó pedagógusként mindenkit arra buzdítok, hogy beszédükben ne használjanak feleslegesen idegen szavakat, persze, ez néha elkerülhetetlen. Fontos azonban, hogy pontosan ismerjük a szó jelentését, mert félreérthetnek, sőt nevetségessé válhatunk. (Mint például az férfi, aki azt, hogy nem illetékes, így közölte: Ebben a dologban én nem vagyok impotens.) Ismert publicistánk egyik jegyzetében, amelyben politikai életünk visszásságait bírálta – jogosan – a következő mondatot írta: „Nem véletlen, hogy már most a >konszenzus< kifejezésnél nyílik ki minden szótár, ami köztudottan megalkuvást és elvtelen egyezkedést jelent.” Ez a megállapítás feltétlenül kiigazításra szorul, hiszen a konszenzus nem megalkuvást, hanem egyetértést, egyöntetű véleményt jelent. A jegyzetíró valószínűleg a „kompromisszum” jelentésével tévesztette össze, ami kölcsönös engedmény(ek)en alapuló megegyezést jelent, bár a „megalkuvás” és az „elvtelenség” fogalma e szó jelentésében sincs benne. Az, hogy egy kompromisszum milyen, egyéni megítélés dolga. De van latin szó az elvtelenségre és megalkuvásra is. Ám olyan régen hallottam-olvastam, hogy sokáig törtem a fejemet, amíg eszembe jutott: opportunizmus! Ugye, ismerős kifejezés mindenki számára, aki tanult valaha kommunista párttörténetet, vagy emlékszik a 68 utáni husáki „normalizációra”, „konszolidációra”. Az „opportunista” jelzőt könnyen megkaphatta bárki, akinek a nézete ideológiai kérdésekben eltért a kommunista párt hivatalos álláspontjától.

Tolcsvay Antal, Nagykapos