Húsz százalék

<p>Mivel már csak alig két hét van hátra a magyarországi választásokig, az elmúlt hetekben megjelent közvélemény-kutatások eredményeit biztos előrejelzésnek is mondhatjuk. Ezek szerint a magyar szavazók mintegy 20%-a a Jobbikot fogja választani.</p>

Magyarországon ekkora jobbratolódás még sohasem volt, a jobboldalt és a szélsőjobbot a szavazók mintegy 70%-a választja majd, a parlamentben pedig 80% körül lesz az arányuk. A Fidesz győzelme biztos, a kérdés csak az, hogy 50%-ot vagy kétharmadot szerez-e. Ennél sokkal érdekesebb a Jobbik eredménye. 1990 óta Magyarországon nem volt egyetlen olyan párt sem, mely első parlamenti belépőjével ekkora szeletet hasított volna ki a parlamenti patkóból úgy, hogy az általa képviselt értékek egy része avítt, 19. századi romantizmus, egy része blöff, egy része pedig az egészséges értékrendű és erkölcsű ember számára szégyenletes. Hogy lehet az, hogy a 21. században Magyarországon 20%-ot érhet el egy olyan párt, melynek prominens tagjai tagadják vagy megkérdőjelezik a holokausztot, nyíltan zsidó- és cigánygyűlölők, azaz rasszisták? Miért van az, hogy a magyarországi 80%-os többség nem határolódik el tőlük? Mintha nem akarnák észrevenni, hogy a Magyar Gárdával támogatva egy olyan párt menetel be áprilisban a magyar országgyűlésbe, mely a negyvenes évek hangulatát akarja visszahozni? Kit nem háborít fel a „Húsz évet a húsz évért” választási szlogen ?

A magyarok nagy részét felkészületlenül érte a Jobbik megerősödése. Bár a társadalom egy részében már korábban is kódolva voltak ezek a gondolatok, de a többség erre csak prűd kisasszonyként titokban, lehunyt szemmel mert gondolni, nyíltan nagyon kevesen vállalták az ilyen véleményt, mert tudták, hogy nem szalonképes. Most pedig itt van a húsz százalék, amely számára nem létezik a szalon, így nincs miért szégyellni véleményüket. De Magyarország valóban a 20 százaléknyi szélsőséges országa?

Nem arról van szó, hogy a magyar választók egy része annyira csalódott a húsz éve regnáló politikai elitben, hogy bármilyen, új, radikális párthoz csatlakozott volna, legyen annak bármilyen ideológiája, csak támadja a jelenlegi elitet? Nem az eddigi baloldali és jobboldali pártok felelőssége, hogy a Jobbik ekkora támogatottsággal jut be a parlamentbe? Mindenképpen. És semmivel sem lesz könnyebb dolga Orbán Viktornak miniszterelnökként a parlamenten belüli Jobbikkal, mint a szocialistáknak a parlamenten kívüli Jobbikkal. Bár az utcai radikális tüntetések ideje már elmúlt, a szélsőségek a parlamentbe, s ezen keresztül az országos médiába jutnak el. És ne próbálja valaki azt magyarázni, hogy ez a párt nem szélsőséges, csak radikális. Tessék megnyitni bármelyik, a pártot támogató weboldalt, ömlik a gyűlölet, vagy nézzenek utána, mit is mondanak ezek a politikusok egy-egy vidéki kiszálláson. Szlovákiának is megvannak a saját szélsőségesei, de az SNS-t legfeljebb tolvajok, bunkók és kocsmanacionalisták gyülekezetének tarthatjuk. Láthattuk, mi történik, ha az SNS kormányoz nálunk. Ám mi történne Magyarországon, ha a Jobbik kezdene kormányozni? (Nagy András)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?