Hullámlovasok

A koronavírussal kapcsolatos hírek terén nagy a káosz, ezért ha tehetem, a leghitelesebb forrásokból tájékozódom. Merem remélni, hogy Szlovákiában ez a forrás az egészségügyi miniszter, Marek Krajčí és a neki tanácsokat adó szakértői konzílium. Éppen ezért, ha meglátom, hogy egy adott időpontban Krajčí beszélni fog, igyekszem élőben követni, hiszen miniszterként valószínűleg mindennel tisztában van, és pontos, precíz, megbízható információkkal szolgálhat. Ezt a képet némileg árnyalja, hogy a koronavírus-járvány hat hónapja alatt Krajčí szinte egy sajtótájékoztatót sem kezdett időben, rendszeresek a többórás késések. Nem mondom, hogy emiatt megingott a bizalmam a szlovák egészségügyi rendszerben – ez már rég megtörtént –, de lássuk be: kérdéseket vet fel a dolog. Mégiscsak azokról a sajtótájékoztatókról van szó, ahol az egész ország sorsát befolyásoló döntéseket ismertetik, a sorozatos késések láttán pedig felvetődik az emberben: ha még a saját határidőiket sem tudják betartani, a dolgok talán nem zajlanak túl olajozottan. Hogy valami gond van, azt jelzi az is, hogy a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb adatokat közlő kormányzati portál az elmúlt pár napban időszakosan megbolondult az új számok feltöltésekor – aki élőben figyeli az eseményeket, az észrevehette. Ezek apróságok, de egy olyan közegben, ahol egyesek a betegség puszta létét is megkérdőjelezik, fölösleges találgatásokra adhatnak okot például az ötpercenként változó számok, a bejelentett, majd indoklás nélkül elhalasztott sajtótájékoztatók. Nem tudom elképzelni, mi lehet olyan bonyolult néhány számsor napi szintű frissítésénél, de ha valami hiba történt, azt is elmondhatnák, mind dolgoztunk már számítógéppel, tudjuk, hogy megy ez.

Az egészségügyi minisztérium és a szakértői konzílium kommunikációja javuló tendenciát mutat (főleg mióta Igor Matovič háttérbe vonult), de még mindig sok mindenen kell javítani.

Krízishelyzetben ugyanis nemcsak az számít, hogy milyen kompetens az ország vezetése, az is legalább olyan fontos, hogy mennyire bízik benne a lakosság.

Az efféle incidensek pedig mind apró réseket ütnek ezen a bizalmon. Hogy bízzak egy olyan miniszterben, aki fél éve nem képes időben elkezdeni egy sajtótájékoztatót? Akkora a káosz, hogy mindig rá kell húzni az ülésekre? Persze a döntéshozók nincsenek könnyű helyzetben, mert az egészségügyi és a gazdasági szempontok között kell egyensúlyozniuk egy olyan társadalmi közegben, melynek már nagyon elege van az egész koronacirkuszból. Ezért lenne reményteljes, ha azt látnánk, hogy sikerült tanulni valamit az első hullám tapasztalataiból, de ennek egyelőre nem nagyon látni jeleit.

Az sem igazságos, hogy mindig csak a kormányra mutogatunk, mert hogy mi lesz, az nagyrészt tőlünk is függ.

Bejárta az országos sajtót annak a pozsonyi városi képviselőnek az esete, aki gyanította, hogy elkapta a vírust, de amíg a tesztre várt, körbepartizta a várost és egy családi ünnepségre is elment. Aztán kiderült, hogy fertőzött, és ámokfutása során ki tudja, hány embernek adta tovább a vírust. Ha javasolhatom: ne legyünk olyanok, mint ő. Itt a szeptember és az iskolakezdés: a számok emelkedni fognak. Abban kár reménykedni, hogy a kormány időben és értelmesen fog reagálni (hát nem őrület, hogy Horvátország pont a nyaralószezon végén kerül vissza a vörös zónába?), de mi még attól megtarthatjuk a józan eszünket. Szájmaszkban, fertőtlenítve, a veszélyeztetett személyekre kiemelten vigyázva túl fogunk jutni rajta. A hullám jön, ez ellen nem tehetünk semmit. Az már viszont rajtunk múlik, hagyjuk-e, hogy elsodorjon, vagy megpróbáljuk meglovagolni, minimális veszteségekkel.