Hová szaladsz, édes lovam?

Bizony, sokan elmondhatják az írás címében feltett kérdést maguknak és a maguk lovának. Mert ugyancsak nekibőszült már az a bizonyos ló, amelynek néhányan már a túloldalára is estek. A kispolitikában, amelynek közvetlen hatása van a hétköznapi polgárra, egyre többen kaptak lóra, sietve, le ne maradjanak már a nagy tülekedéskor, mikor is a megyei választások idején hatalmat, információt és pozíciót biztosító, pénzhozó helyekhez lehet jutni. Ha bejutnak?! Márpedig sokan úgy gondolják, bejutnak, mert ez nekik alanyi, vagyis mit beszélek, politikai jogon kijár. Erkölcsösebbeknek tüntetve fel magukat a megtestesült erkölcsnél, ők a közéleti ember mintapéldányai. Mindenütt ott vannak, fontosnak láttatják magukat, feszítenek, aztán loholnak tovább, mert máshol is meg kell mutatkozni, beszélni kell, mindegy mit, csak biztatni a népet, rám szavazzatok majd, ha eljön a mindent eldöntő nap, mert – mint mondják – én, én aztán pótolhatatlan, tévedhetetlen és megingathatatlan vagyok. Pláne, ha pénzről, családtagok jobb elhelyezéséről, felügyelő bizottsági tagságról, pártfunkcióról meg egyéb ilyen világi hívságokról van szó. A hatalom íze már szétterjedt a szájukban, megismerkedtek a pénz sok mindent eligazító tulajdonságával is, élő a kapcsolatrendszer, s mivel a voksok egy kis ügyességgel, némi, hamar megtérülő befektetéssel is megszerezhetők, már elindultak választóra vadászni. A választó sem teljesen hülye azonban. Tudja, kis csoport az, amely egy-egy régióban, fél rokonságot beszervezve, haveri kört „jut is, marad is” módon megfőzve pártszervezetet alapít és működtet. Mert megéri. Ez dönt aztán arról, kit is jelölnek megyei képviselőnek, meg arról is, ki fogja azt megszavazni a pártnak a járási kongresszusán. A rosszabb már en-nél csak az, mikor ezt úgy teszik, mintha a közért tennék, de azért nem nagydobra verve, a nyilvánosság, néha még a sajtó gondos mellőzését is megszervezve. Közelebb az ing a kabátnál, tudom én ezt, persze, meg nem is kívánatos, hogy mindenki mindent tudjon, de akkor kiről is szól ez az egész? Kinek buli e kis hazában pártoskodni? A lovak felszerszámozva, tele az autó propagandaanyaggal, volt miből, meg lesz is miből, csak a jóisten adjon hozzá még vastagabb bőrt orcájukra! Hogy bírják a gyűrődést, hogy választ tudjanak adni a kérdésekre, amelyeket feltesznek nekik majd esetleg. Bár ettől sem kell tartani, mert a szervezés ezt nem engedi meg. Csak a szépre emlékezünk, csak a jót mondjuk, mert szentek vagyunk mi, meg kispolitikusok. Bratyizás, szócséplés, csevely vagy tényleges program, tényleges vállalás? Döntse el mindenki a maga módján. Ha hozzáfér, ha hozzáférhet az információkhoz, mert a párt hadseregében fő az éberség, be ne jusson valaki, aki esetleg kényelmetlent kérdez. Például: mi van az ígért jobbléttel, az egészségüggyel, a befektetőkkel, a pártpénztárral? Van-e felelős a vidék teljes leromlásáért, hol a sok ígéret, mit csináltatok értünk, elvtársak, bocsánat, párttársak? Igaz, megszokhattuk volna már, az ilyen kispolitikus az a fajta, hogy ha valamit megígér, azt meg is tartja. Magának!