Hova álljanak a bizonytalanok?

A rendszerváltás és a szabad munkaerőpiac következtében lassan elolvadnak a legfontosabb szavazóbázist képező helyi közösségek. Megszűnt a látszategység, nem tűnnek fel új, hiteles és jól felépített személyiségek. A márciusi, szlovákiai választások mellett most a romániai is megerősítette, hogy a lemorzsolódást az ellenségeskedés mérséklése legfeljebb ideig-óráig tudja vissszafogni. A politikusoktól elfordult, bizonytalan és bizalmatlan választók visszaszerzése kulcsfontosságú az etnikai pártok számára, ha sikeresek akarnak lenni. Romániában az RMDSZ – a választási rendszer változásaitól függetlenül – minden idők leggyengébb eredményével került a parlamentbe, miközben 1990 óta elveszítette szavazói több mint felét: abszolút számokban ötszázezer voksot. A magyarok lakta körzetekben tapasztalható, egykor átlagon felüli választási részvétel az országos átlag alá süllyedt, a legaktívabb tíz megye között nem is találunk magyar többségű régiót. Ez a részvételi arány ráadásul egy olyan, mondhatni összmagyar kampány közepette jött létre, melynek során az egyik kisebb formáció eltűnt, több magyar párt (köztük az ifjú kereszténydemokraták) pedig az egységre hivatkozva nyíltan besorolt az RMDSZ mögé. Nem sokat segített. A részvételt és a hangnemváltást tekintve hasonló folyamatok figyelhetőek meg Szlovákiában is: a korábban átlagon felüli magyar részvétel átlagon alulivá változott, Közép- és Kelet-Szlovákia déli régiói pedig országos viszonylatban is a sereghajtók közé tartoznak. Az idő előtti választásokon ugyanakkor a Híd–MKP ellenségeskedés mérséklődése sem hozta meg a szavazók kedvét, elmélyült az apátia.

A magyar pártok kommunikációjának jellegzetessége, hogy azt közvetítik választóik felé, szavazzanak rájuk, mivel ők a magyarok. Ez sajátos csapdahelyzetet idézett elő. Húsz év alatt a fogalom teljesen kiüresedett, a gazdasági válság miatt a választók elsősorban működőképes megoldásokat várnak. Mivel ilyenek nem születtek, a társadalom jelentős részében eluralkodott az a légkör, amelyben a korábban megbecsült politikusok már-már közellenségi státusba kerültek. A problémára nem megfelelő válasz, hogy a „megoldás” szót kampányszlogenné tesszük, mögöttes tartalom nélkül, ahogy az sem, hogya magyar egység érdekében felülemelkedünk bizonyos más, jobbára személyes jellegű konfliktusokon. Azok a szavazók, akik egy pártból kiábrándultak, nagyon nehezen térnek vissza. Márpedig ezek a lábbal szavazó választók Szlovákiában az MKP bejutását lehetetlenítették el és megakadályozták a Híd komolyabb térnyerését a jobboldal összeomlása közepette. Romániában pedig nagyon idegessé tették az RMDSZ politikusait.

Azt, hogy a romániai magyar párt mihez kezd parlamenti jelenlétével és az egyre súlyosabbnak tűnő létfenntartási dilemmával, megválaszolhatja, milyen szerepet szándékozik vállalni az új kormányban (vagy mellette). Szlovákiában a Híd és az MKP saját utakon próbálkozik: előbbi most épp a romák és más kisebbségek felé való határozottabb nyitással, utóbbi pedig a megújulás (sokadik) ígéretével. Az első technika jó új szavazók megszólítására, a második pedig önmagában semennyire sem meggyőző, konkrét célkitűzések kellenek hozzá. Önmagában a megújulás ígéretétől még senki nem fog jobban bízni a pártban.