Hősök vagy áldozatok?

Sőt, ha nincs is ilyen lehetőség, és tisztában vagyunk vele, hogy áldozattá váltunk, akkor is szívesen hazudjuk magunknak és másoknak is, hogy mindezek ellenére hősök vagyunk.

A hétvégén négy észak-szlovákiai járásban emberek tízezrei mentek el koronavírustesztre. Nem egy helyen órákat kellett várakozniuk a hosszan kígyózó sorokban, nyirkos, hideg, esős őszi időjárásban, hogy hozzájuthassanak egy papírhoz, amely igazolja: ők épp nem fertőznek, vagyis az elkövetkező napokban járhatnak dolgozni. A tesztelésre várók között nyüzsgő tévériporterek kérdéseire, hogy miért is jöttek el, az emberek jelentős része azt válaszolta, hogy nem maga miatt tette, hanem a többi emberért, az országért, a nemzetért, hogy segítsen átvészelni ezt a vészterhes időszakot. Mert ők bizony felelős emberek, igazi hősök, akik megérdemlik a megbecsülésünket és a tiszteletünket. Kevesen vallották be az igazságot. Azt, hogy csak azért vállalták a kockázatot, hogy a tesztelés során meg is fertőződhetnek, vagy a nyirkos időben megfázhatnak, mert a teszteredmény nélkül a következő napokban nem mehetnének dolgozni, így képtelenek lennének eltartani a családjukat.

Egy múlt héten közzétett felmérés szerint Szlovákiában a családok minimum harmada él egyik fizetéstől a másikig, vagyis egy rövid ideig tartó bevételkiesés is alaposan felforgatja a családi kasszát. A hétvégén tesztelt négy észak-szlovákiai járás pedig eleve a szegényebbek közé tartozik, vagyis ott az országos átlagnál rosszabb a helyzet. Többnapos fizetetlen szabadságot, amikor még a szociális járulékokat sem fizetik utánuk, kevesen engedhetnek meg maguknak. Ezért inkább órákon át várnak az esőben, hogy hozzájuthassanak egy teszteredményhez, amelyről az egészségügyi miniszter is elismerte, hogy nem szabad szentírásnak venni, vagyis sokan azok közül is fertőzöttek lehetnek, akiknek negatív lett a teszteredményük. Persze, hogy könnyebb legyen feldolgozni a megaláztatást, sokan hősöknek álmodhatják magukat, attól azonban még ugyanolyan áldozatok, mint az összes többi ember.

A sorkatonai szolgálatomat még olyan időben töltöttem, amikor az idősebb katonák nem bántak kesztyűs kézzel a frissen besorozottakkal. Máig emlékszem, hogy kiskatonaként az idősebbek közül nem a legerősebbektől tartottunk a legjobban, hanem a kiszámíthatatlan, pszichopata személyiségjegyeket viselőktől, akiknél soha nem lehetett tudni, mi következik. Egyik pillanatról a másikra váltak kedves, mosolygós emberből őrjöngő vadállattá, és persze fordítva. Miért jutott ez eszembe? Csak mert Szlovákiát most egy ennyire kiszámíthatatlan ember vezeti. Emiatt egyre többen félnek, és azt sem merik bevallani, hogy áldozattá váltak. Hősök csak akkor leszünk, ha felismerjük, hogy sokadszorra is teljesen alkalmatlan emberre bíztuk a kormányzást, és minél hamarabb kiteszik a szűrét.