Homokba rajzolják a jövőképet

Az új év elejére Jugoszlávia helyzete bonyolódott, rendkívül sok a bizonytalansági tényező, elsősorban ezért is nehéz kialakítani egy kisebbség viszonylagosan szilárd stratégiáját. Szerbia és Crna Gora leendő uniója továbbra is kérdőjelektől terhes, ugyanakkor most szövegezik Szerbia új alkotmányát, valamint a Vajdaság alaptörvényét. Nem tudni, e fontos dokumentumok hogyan rendezik a kisebbségi jogok kérdését és milyen szintű autonómiát engedélyeznek a tartomány(ok) számára. A megválasztott elnök nélkül maradt köztársaság eddigi legmélyebb válságával küszködik a két évvel ezelőtti demokratikusnak kikiáltott fordulat óta, ugyanakkor rendkívül aggasztó módon egyre-másra szaporodnak a különféle nacionalista megnyilvánulások. A belviszály lassítja az Európához közelítő integrációs folyamatokat, egyben elapaszthatja azokat a külföldi pénzforrásokat, amelyek hiányában az éledező gazdaság képtelen ütemet tartani. A délvidéki magyarságnak ezen túlmenően szembe kell néznie a vízumkényszer közeledő árnyékával, további gondjait pedig létszámban igencsak megcsappanva kellene megoldania.

Más oldalról közelítve azt látjuk, hogy a Vajdaságot – noha Jugoszlávia nem tagja az EU-nak, sőt az Európa Tanácsnak sem – felvették az Európai Régiók Közgyűlésébe, s távlatban ez mégis feljogosít némi reményre. Hasonlóképpen fontos, hogy a most elköszönt esztendő utolsó napjaiban aláírták a magyar–jugoszláv kisebbségvédelmi egyezményt, amely valóban komoly garanciát feltételez. A térségben élő magyarság szempontjából azonban mindenképpen az számít kiemelkedő eseménynek, hogy 2002 szeptemberében – az országban elsőként – megalakíthatta nemzeti tanácsát, amely voltaképpen a perszonális autonómia alapintézménye. Időközben létrejött a Magyar Nemzeti Tanács intézőbizottsága, továbbá kijelölték azokat a szakmai csoportokat is, amelyek a közoktatással, a művelődéssel, a tájékoztatással, a nyelvhasználattal, valamint az önkormányzati kérdésekkel foglalkoznak majd. Máris kilátásba helyezték a Vajdasági Magyar Televízió és Rádió létrehozását, a magyar Hírhálózat kialakítását, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének beindítását, Szabadkán, Zentán és Óbecsén magyar elitgimnáziumok megnyitását, s napirenden szerepel a magyar egyetem témája is. Nagy kérdés azonban az anyagi háttér, nem véletlenül került az intézőbizottság tervvázlatának anyagába a következő mondat: „Nemcsak nyelvében, hanem gazdasági erejében is él a nemzet.” Ez egyfelől a nyolc magyar önkormányzat szorosabb együttműködését célozza, másrészt pedig igyekszik hozzásegíteni, hogy az itteni magyar vállalkozók eredményesebben kapcsolódhassanak be a most folyó privatizációs folyamatokba (részvételi arányuk egyelőre elenyésző). Amúgy a Magyar Nemzeti Tanács költségvetési eszközökből és adományokból tartja fenn magát, várhatóan szükség lesz egy alapítványra, amely koordinálná a belföldről, az anyaországból és a külföldről érkező pénzeszközöket az intézmények irányába. Ez idő tájt még nyitott kérdés, milyen lesz az MNT részesedése a köztársasági és a tartományi költségvetésből, jobbára viszont ezen áll vagy bukik, mennyire lesz hatékony a ténykedése a gondozására bízott területeken.

Mindenki tudta, hogy a kilencvenes évek balkáni háborúi miatti elvándorlás, valamint az elöregedés és a folyamatos asszimiláció folytán nem sok jóra számíthatunk, a számadatok mégis lesújtóak. 1991-ben még hozzávetőlegesen 340 000-en lehettünk. A múlt év áprilisában megtartott népszámlás adatait a minap tették közzé, nos: 293 299 – ennyi ma a magyarok lélekszáma Szerbiában. Bő tíz év alatt tehát ötvenezres a csökkenés! A számok elemzése alapján a helyzetet tovább rontja, hogy míg Szerbia belső részeiben a lakosság megfogyatkozott, a Vajdaságban nőtt (harmincezerrel meghaladja a kétmilliót), s ez világosan jelzi, hogy a Horvátországból és Boszniából idemenekült szerbek nem „Belgrád alá” igyekeztek, hanem a viszonylag fejlettebb tartományunkban telepedtek le. A Vajdaság lakosságának így mindössze 14,28 százaléka magyar (Szerbiai viszonylatban az arányszám 3,91 százalék); 65 százaléka szerb, 3-3 százaléka szlovák, illetve horvát, ennél kevesebben vallották magukat jugoszlávnak, montenegróinak, románnak, ruszinnak, romának és bunyevácnak. A köztársaság területén egyébként a szerb 144 községben számít többségi nemzetnek, a magyarok nyolcban, a bosnyákok háromban, a bolgárok, szlovákok és albánok pedig kettő-kettőben (mint ismeretes, a népszámlálás nem terjedt ki Koszovó tartományra). Szám szerint a legtöbb magyar Szabadkán él (57 000), majd Kanizsa (24 000), Zenta (20 500) és Ada (14 500) következik. Mindezek miatt nem véletlen, hogy első rangú feladatként a népességfogyás meggátolása lépett elő, hiszen csak ez adhat értelmet minden más tervnek és elképzelésnek.

A szerző vajdasági munkatársunk