Hol kezdődik és hol végződik Közép-Európa?

Ivan Korčok

Mintha egy búvópatak lenne, vagy sokkal inkább óriási föld alatti folyam.

Furcsa nemzetközi delegáció tagjaként ment Kijevbe a múlt héten Ivan Korčok szlovák külügyminiszter: cseh és osztrák kollégája, Jan Lipavský és Alexander Schallenberg társaságában. Az ukrajnai utat eredetileg a visegrádi négyek vizitjeként harangozták be, de Magyarország kimaradásával gyorsan slavkovi hármakká változott a négyes fogat. Sokan egy kézlegyintéssel intézték el eddig az osztrák–cseh–szlovák tömörülést, amely harminc éve a visegrádi csoport árnyékában működik, de meglepően akcióképesnek mutatkozott, amint Ukrajna kérdésében nem jutottak egységes álláspontra a V4 országai. Annak ellenére, hogy Ausztria nem tagja a NATOnak és számos osztrák politikus álláspontja korántsem elvi, hanem üzleti, ha Oroszországról van szó. Ennek ellenére Schallenberg nem ütött meg más hangnemet Kijevben, mint szlovák és cseh kollégája, sőt kijelentette, hogy Ukrajna stabilitása és biztonsága egyben Ausztria biztonságát is jelenti.

Ez a slavkovi Közép-Európa eléggé eltér a visegrádi Közép-Európától. Nyugati határa a svájci és az olasz határon található, az északnyugati pedig Drezdánál, a keleti viszont Ungvárnál. Egyik országnak sincs tengere, ott van viszont nekik a Duna, bár a csehek csak a Morva folyón keresztül kapcsolódnak hozzá.

A V4-eknek a lengyelekkel ott a Baltikum, az orosz és a fehérorosz határ, délen pedig a magyar határnál a Balkán. Csakhogy ez utóbbi két államnak évek óta vitái vannak az Európai Unióval a jogállamiság szabályainak betartása és Orbán Viktor autoriter kormányzása miatt.

A V4-ekhez és az S3-akhoz 2015-ben lengyel ösztökélésre csatlakozott a Három Tenger Kezdeményezés, így ez az országcsoport már Észtországtól egészen Bulgáriáig, tehát a finn határtól a török határig szeli át Európát.

1994-ben Václav Havel cseh elnök Litomyšlbe hívta találkozóra a közép-európai államfőket. Az ő Közép-Kelet-Európája is kicsit másképp festett, a V4-eket Németországgal, Ausztriával és Szlovéniával kiegészítve.

Mintha Közép-Európa egy búvópatak lenne, vagy sokkal inkább óriási föld alatti folyam. Sosem tudhatjuk pontosan, hol kezdődik és hol végződik, merre húzódik, mikor ki tartozik hozzá. Elveszíthető és újra meg újra felfedezhető.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?