Hol kezdődik a propaganda?

Mivel annyiszor beszélek a dezinformációról, manipulációról és propagandáról, egyszer csak feltették nekem a kérdést, hogy e fenti filmek tulajdonképpen propagandafilmek-e? Jó kérdés! Nem is könnyű a válasz. A történelmi narratívák mindig szelektíven bánnak a tényekkel, a filmekben pláne muszáj sok mindent egyszerűsíteni, áramvonalasítani. Ezáltal olyan alkotások jönnek létre, amelyek biztos, hogy továbbítani akarnak valamilyen üzenetet a valóság alapján: a nemzet nagyságát, hősies védekezését, helytállását mások emberi jogainak védelmében és a többi… Ha hasonló orosz vagy kínai, vagy éppen iráni filmeket néznénk, milyen érzésünk lenne? Propaganda vagy történelmi opusz? Mi különbözteti meg ezeket?

Az egyik szempont elég világos: az alkotók szándéka. Akarnak-e manipulálni vagy meggyőződést adnak át? Sokszor egy partikuláris meggyőződés megfilmesítése már propaganda, mint a Snowden film esetében. Ugyanakkor az eszmék ütköztetése, terjesztése, az azokról folytatott nyílt vita a demokratikus társadalmak természetesen része – így legalább a Stone-féle Snowden film is alkalom arra, hogy párbeszéd induljon a kiszivárogtató, majd Moszkvába menekülő amerikai fiatalember tettéről. A szovjet politbüro által jóváhagyott filmek annak idején pedig már szándékukban társadalomátalakító, a hatalmi elitet kiszolgáló alkotások voltak, tehát propagandacélokkal készültek.
 

További szempont az értékrend: egy-egy történelmi film óhatatlanul a kora és a szerzői értékeit fogja terjeszteni, propagálni. Egy tipikus amerikai háborús filmben a jó amerikai katonák mentik meg a gonosz németek kezéből a francia/olasz/brit áldozatot. Ha úgy tetszik, az emberi jogok korai megfilmesítése zajlik. Alapvetően ezzel az értékkel egyetért az euroatlanti közösség, még ha sokat is vitatkozunk a megvalósításon. Nem biztos, hogy más kontinensek, más kultúrák önmagában ezt az értéket teszik az első helyekre, egyáltalán elfogadják-e, vagy néha épp ellenkezőleg, tabusítják. Ekkor tehát technikai értelemben propagandának számít az, ami idegen értékeket terjeszt, mondhatni akár ellenséges célzata, társadalmi felforgató hatása lehet. Összeesküvés-elméletek, uszítás és hasonlók – számos ilyen filmes alkotás is születik underground. És azt is látjuk, hogy néha a hollywoodi másodosztályú alkotások messze esnek a közép-európai világlátástól, más viccek, más gondok jelennek meg bennük. Mégis nézik őket, ez az igazi soft power.

A harmadik meghatározási szempont a tér és az idő lehet: a jövőt tekintve buzdít-e a propaganda valamire, vagy passzívan erősít meg egy-egy értéket, ideológiát, narratívát? A háború alatt nézni háborús filmet más, mint utána; a Szovjetunió vagy a náci Németország létezése idején más az ő propagandájukkal szembesülni, mint most, történelmi távlatból nézni például Leni Riefenstahl Olympiáját.

Tehát mint legtöbbször a társadalmi vitákban, itt is csak puha határok léteznek, hogy meghatározzuk, mi a propaganda. Ez is csak aktuális térhez és időhöz kötve lehetséges, értékrendi alapon. A brexit idején egy erős Churchill-film alighanem eredményezhet jobb közérzetet…