Hídavatás

Kétéves agónia ért véget a héten, amikor Bugár Béla és csapata immár sokadszor bejelentette a Híd Együttműködés Pártja megalakulását. Lapunk internetes kiadásában egy olvasó, azt írta kommentárként a sokadik pártalapítási bejelentésről tudósító cikk alá: hányszor fogjátok még bejelenteni? Kétségkívül professzionális kommunikációs hadjárat előzte meg a hídverést, de hát a szivárogtatás mindkét oldal erőssége volt az elmúlt (belső) küzdelmekben gazdag két évben. Élcelődtek már előttem e hasábokon a név által mozgásba hozható nyelvi játékok tömkelegén, a magyar köznyelvben és argóban számtalan hidas szófordulat él, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az Együttműködés Pártja rövidítése szlovákul SS lesz, ami minimum nem szerencsés. De ez csak a felszín felszíne…

A szlovákiai magyar közélet szempontjából nem kezdődik új időszámítás, hanem visszatérés történik az 1998 előtti állapotokhoz, amikor szintén több magyar párt versengett a választók kegyeiért, hol több, hol kevesebb sikerrel. Ha a mečiari fifikás választási törvény nem terelte volna őket egy akolba, akkor a nemzeti jobboldal, a kereszténydemokraták és a liberálisok tán sosem ölelik egymást kölcsönösen keblükre, s így ki-ki a politikai meggyőződéséhez leginkább közelebb álló tömörülésre szavazhatott volna. Így viszont már 11 éve a magyarok a magyarokra szavaztak. Mert kire szavazzanak… A legtöbb felvidéki magyar – a szavazati jogával élők részhalmazából – legalább olyan intenzitással ismételi meg minden voksolás előtt a „legrosszabb magyar párt is jobb, mint a legjobb szlovák” mantrát, mint Bugár Béla az eredetileg Simon Zsolt által bevetett „Csáky munkamódszerré tetté a hazugságot”, vagy mint Csáky Pál a „gazdasági érdekcsoport” szókapcsolatot.

Ha megnézzük, kik ültek a narancsszín logó alatt a pártalapítás bejelentésekor, az lehetett az érzésünk, hogy ez nem a Híd, hanem egy másik MKP. A Hidat egyelőre az anyapártjától az ég adta világon semmi nem különbözteti meg. A párt önjelölt vezére olyan értékeket fogalmazott meg a párttal kapcsolatban, mint együttműködés, tisztesség. A pártot jobbközépre szeretnék pozícionálni. Ugyanoda, ahova az MKP is pozícionálja magát. Bugár számít a szlovák szavazókra is. Az általa vezetett MKP is számított. Kérdés, hogy egy szűk értelmiségi csoportot leszámítva a szlovákság mely rétegét tudja még megszólítani a vegyesházasság-szerű párt ideájával. A jelenlegi politikai konstelláció nem ennek kedvez.

Mivel hasonlóra még nem volt példa, sem az 1918-1945 közötti, részben demokratikusnak mondható periódusban, sem a rendszerváltás óta, a próbálkozást nevezhetjük érdekes politikai kísérletnek. Bár annak mérsékelten örülhetünk, hogy valaki a szlovákiai magyarsággal kísérletezik.

Egyelőre a Hídról keveset tudni. Tulajdonképpen még nincs is, így arról beszélni, milyen lesz az új párt, a (még nem létező) politikai program ismeretének hiányában botorság lenne. Az MKP-t sokan éppen a gyűjtőpárt mivoltából fakadó se hal, se hús jellege miatt kárhoztatták, de a monolitikus kolosszusról minden bírálat lepergett – s itt jegyezzük meg, a két vezér közül Bugár Béla állt hosszabb ideig a párt élén. (Aki egyelőre a már említett „munkamódszerrétetteahazugságot”-mantrán kívül még a hasonlóan nehezen megfogható politikai stílusról értekezett, de azt nem tudta sikeresen kommunikálni, hogy mi is baja az MKP-val.) Azaz a szlovákiai magyar politizálás nem ideológiák mentén zajlott, mint a szlovák.

Hogy történik-e változás ezen a téren, az majd csak a pártprogram ismeretében lesz megállapítható. Az előzetes – igaz nem programérvényű – nyilatkozatok azonban nem erre engednek következtetni. Egyelőre csak frusztráltság, sértődöttség és személyes érdekek látszanak. A küzdelem meg még egy jó darabig nem bármiféle értékek mentén, hanem az MKP-s párttagság megszerzéséért/megtartásáért fog zajlani. Ami a küzdő felek számára kétségkívül érték…

Kábé egy hónapja, ugyanebben az újságban, ugyanezen az oldalon, ugyanezen a napon, ugyanerről a témáról értekezve azzal zártuk fejtegetésünket: „A 2007 márciusa óta hol burkoltan, hol nyíltan, hol még annál is nyíltabban folyó kakaskodás – igaz, csak tyúkudvari – csatazajában elveszik a lényeg: mi lesz a szlovákiai magyar átlagemberekkel, akiket elvben képviselni kellene, s akik magasról tesznek a kakasok egyéni ambícióira.” Többet most sem mondhatunk.