Helló, Havel!

Az egyik falon pedig, a hengersablon kopott mintái közt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh elnök arcképe függött, bekeretezve, szépen, ahogyan egykor az óvodák, iskolák és egyéb intézmények falán. Helló, Havel! Hát te meg hogy kerülsz ide? A falon felejtettek egy másik, sokkal régebbi, ovális képet is, amelyen Jézus Krisztus látható az olajfák hegyén, vagy valami ilyesmi. Arra gondoltam, milyen jól megférnek ezek itt maguknak: az elnök, a megváltó meg az a pár traktor. Meg hogy miért nem verte még szét senki az elnöki portrét, hiszen ő is csak egy politikus volt, akit lehetett szeretni vagy utálni, és hát egy ilyen olajos szagú garázsban egyébként sem ritkaság, ha valami eltörik, megrongálódik. A szentképnek nem eshet baja, ez világos, de hogyhogy Havel képén még egy olajfolt sincs? Hogyhogy senki nem vágta még bele a villáskulcsot? Valószínűleg azért, mert az emberek tisztelik, még most is. De vajon miért tisztelhetik? Talán azért, mert nem csinált semmi olyat, ami miatt megharagudtak volna rá. Pedig államférfiként nehéz olyan döntéseket hozni, olyan kijelentéseket tenni, amelyek miatt nem haragszik meg senki. De úgy látszik, mégis lehetséges. Ma már ilyen nem nagyon van a politikában. Teljesen megszokottá vált, hogy ha megkérdezik a politikust, hogy lopott-e, azt feleli, változóan felhős. Valami fura, kódolt nyelven beszélnek a néphez, amelyet valaki ért, valaki pedig érteni vél. Ez lenne a politika nyelve. Pedig teljesen elég lenne egyszerűen, normálisan beszélni. Normálisan beszélni viszont leginkább a normális emberek szoktak. Olyanok viszont nem igazán vágynak a politikába, hiszen normális ember a normális dolgokat szereti, a nem normálisat pedig igyekszik elkerülni, és inkább csinálja a maga dolgát, amit szeret, és amihez ért. A 89-es változást azért kellene jól észben tartanunk, mert akkor a politikát egy rövidke időre normális emberek is alakíthatták. Aztán persze gyorsan megjött az úgynevezett hivatásos politikai elit, és azóta is itt van. Változóan felhős. A mostaniak arcképe vajon hány évig bírná épségben egy garázs falán? Ma van a diáknap, az 1989-es rendszerváltás emléknapja. Ahogy mennek előre az évek, egyre kevésbé méltatjuk 89-et, térségünkben nem egy nagyon népszerű politikus pedig tudatosan ignorálja, és már nem köti magát szorosan azokhoz az értékekhez, amelyet 89 képviselt. A sikeres, halottak nélküli forradalmon, ahol még vér sem folyt, úgy tűnik, nincs mit ünnepelni. Pedig most, amikor a terrorizmus miatt az erőszak visszaszivárog mindennapjainkba, talán meglátjuk 89-nek azt a jelentőségét is, amely abban állt, hogy a nagy politikai változást erőszak és vérontás nélkül tudta megvalósítani. Ez pedig nagy eredmény. Helló, Havel, köszönjük!