Hazugságvizsgálóra kötve

Már maga a szituáció is végtelenül groteszk: az úgynevezett maffialistán szereplő, különböző múltbeli „ügyekkel” kapcsolatba hozott nagyvállalkozó ül a sajtó képviselőivel szemben, és másfél órán keresztül magabiztosan, sőt meglehetősen arrogánsan beszél a politika „valós” működéséről, a háttérügyekről és -alkukról, olyan történetekről, amelyek létezését sokan sejtették eddig is, de nyíltan annál kevesebben szóltak hozzájuk. És közben a teljes sajtó és a fél ország lélegzetvisszafojtva figyel, hogy ki és hogyan gabalyodik még bele az egyre dagadó botrányhálóba. Ez persze nem azt jelenti, hogy amit Kočner mondott, az mind igaz is. Maga is jelezte: sokszor csak információtöredékekből dolgozik, azokhoz hozzáteszi saját rutinját és tapasztalatát. Deha csak a töredéke valóság azoknak a vádaknak, amelyeket – egyébként nagyon óvatos, kimért szóhasználattal – a nagyvállalkozó megfogalmazott, az újabb szöget ver be a szlovákiai politika eddigi működésének koporsójába. A kampány egyik főszereplője a hazugságvizsgáló lett. Nem is annyira a használata, mint az emlegetése. Főleg a parlamentbe bejutni igyekvő új pártok vezetői szövik bele minden mondatukba a gépet, mintha a szigorú mérés lenne az egyetlen mód arra, hogy a politikustól/ról kiderüljön az igazság, a lehető legkülönfélébb ügyekben. Nyilván a Gorilla, a Tengeri rózsa és a többi futó ügy árnyékában ez a politizálás legitim, és a választók számára tetszetős. Hosszú távon azonban egyáltalán nem visz előre.
A politika ugyanis a bizalomra épül. Ha nincs bizalom a politikusok, a politikai elit iránt, akkor az ország kormányzása sokkal nehezebb vagy lehetetlen. Ha az állampolgárok nem kooperálnak jóindulatúan az ország vezetésével, akkor hiába fogad el a parlament jó törvényeket, nem válnak hatékony eszközökké. Nyilván a bizalomvesztésről nem a szavazók tehetnek, hanem az az elit, még pontosabban az a rendszer, amely nem vagy nem teljesen őszinte velük, amelynek működését Kočnerek sajtótájékoztatóin keresztül kell megismerniük. Abban van valami egészen abszurd, ha az igazság hordozóivá egy demokráciában a titkosszolgálati szivárogtatások, az ismeretlen hátterű új populisták és a kilencvenes évek vállalkozói válnak.
Mi jöhet a választások után? Az már látszik, hogy az ország nem ússza meg a populisták megerősödését a parlamentben. Az erős baloldali populizmushoz most a jobboldali is felzárkózhat, és a törvényhozás könnyen az egymást túllicitáló promóciós események, ígéretek, bemondások és gesztuspolitizálás színhelyévé válhat. Úgy tűnik, Szlovákiát is eléri a permanens kampány átka: egyre kisebb lesz a különbség kormányzás és kampányolás között, és a rövid távú, egymás legyőzésére irányuló logika válhat dominánssá az ország hosszú távú érdekére koncentráló, a kooperációt kereső kormányzati logikával szemben. A korrupció visszaszorítása az ország legfontosabb problémájává lépett elő. De a megoldás nem az, hogy a politikusokat rákötjük a hazugságvizsgálóra: az nem állítja helyre azt a bizalmat, amely nélkülözhetetlen a kormányzáshoz, és amely az egyetlen ellenszere lehetne az egyre erősödő populizmusnak.

Ravasz Ábel