Házmesterek

Azt ne taglaljuk részletesen, hibázott-e a rádió és annak műsorvezetője, vagy sem. A tanács döntnökei szerint igen. Szerintem – bár az én szavam sokat nem számít az ügyben, – nem. A CEU-ügy akkoriban tízezreket vitt az utcára, a szabadság és demokrácia jelszavával. Mert azt skandálták: „szabad ország, szabad egyetem”. A Pátria pedig a magyar „közszolgálati” pártsajtó monstre gépezetét ellenpontozta sajtószemléjével: ebből a szempontból pedig tökéletesen eleget tett saját közszolgálati feladatának, a demokrácia alapelveit védte meg.

Azzal egyébként nincs probléma, hogy egy elégedetlen hallgató panaszt tesz a tanácsnál. Az ellenőrzési rendszer épp erre szolgál, panaszt tenni pedig mindenkinek joga van. Az a narratíva viszont hamis, hogy itt egy elégedetlen hallgató a közszolgálatiság és az objektív tájékoztatás érdekében tett bejelentést a műsor ellen. Átlátszóan és hátborzongatóan hamis.

Az igazsághoz közelebb áll az, hogy egy settenkedő, névtelen házmester volt az, aki „felnyomta” a rádiót a tanácsnál. Ezt a pincemély gesztust pedig azzal tetézi, hogy a „nemzeti jelentőségű” portálon azt cincogja: gond nélkül vállalná névvel is a panaszát, de inkább arra ösztönözne mindenkit, hogy panaszkodjon a Pátriára a tanácsnál.

A „nemzeti jelentőségű” portál természetesen mindenben segíti a reménybeli panaszkodókat, jó, hogy a formanyomtatványt nem tölti ki helyettük. Annyira ordítóan nyilvánvaló, mi áll a háttérben, hogy akár a fejlécükbe is kiírhatnák: üssétek a nem Orbán-konform felvidéki sajtót.

Mert az a portál kéri számon a pincegádorból kiabálva az objektivitást és a közszolgálatiságot a Pátrián, házmester olvasója mögé bújva, amely maga nem tesz eleget ezeknek a követelményeknek. Mely portál egzisztenciálisan függ az Orbán-kormánytól kapott zsíros apanázstól. Melynek szerkesztői – tisztelet a kevés kivételnek – soha nem szólaltatják meg a „másik felet”, és ha kényes a téma, egyszerűen elhallgatják. Melynek újságírói egy része nem csak pártszimpatizáns, hanem párttag, és saját magukat hirdetik a kampányban a portálon. Melynek vezető szerkesztője veszi a bátorságot és „olvasatlan, sötét, félművelt bunkónak” nevezi azokat, akiknek más a véleménye, mint az övé, és tiltakoztak a hodosi Horthy-szobor ellen, ide sorolva például a korszakot talán legjobban ismerő szlovákiai történész szaktekintélyt is. Mely portálnak „nemzeti jelentőségéből” adódóan legalább olyan standardoknak kellene megfelelnie, mint a közszolgálati Pátria rádiónak.

Ám ha e portál felett valóban állna egy újságírói etikát számon kérő hatóság, és valóban meg kellene felelnie bizonyos mércének, akkor minden bizonnyal nem úszná meg figyelmeztetéssel...