Határozott sógorok

Alapvető tanulsága a vasárnapi ausztriai előrehozott választásnak: a sógorok igent mondtak a jobboldali kormányzásra, de nemet a szélsőségre, a populizmusra. Az igazi meglepetés nem a nagy vesztesnek nevezett Haider-féle FPÖ mélyrepülése, hanem az, hogy Schüssel kancellár néppártja (ÖVP) csaknem olyan arányban tudta növelni szavazótáborát, amilyen arányban csökkent az FPÖ bázisa. Az a 6%, amit most Schüsselék rávertek a szociáldemokratákra (SPÖ), óriási győzelemnek számít, hiszen az utolsó pillanatig rendkívül kiegyenlítettek voltak a két nagy párt esélyei. Olyannyira, hogy sokan biztosra vették: az osztrákok lekoppintják a német példát, és egy piros–zöld koalíciót juttatnak hatalomra. Bár még nem számolták meg a külföldi szavazatokat, ennek a valószínűsége szinte a nullával egyenlő. Azoknak az európai elemzőknek is fel van adva a lecke, akik a magyar, a cseh és főleg a német választások után arról beszéltek, hogy sikerült megállítani az utóbbi évek európai trendjét, a jobboldal általános előretörését. Mert bár győztek az osztrák konzervatívok, az is benne van a pakliban, hogy a stabilitás érdekében visszatérnek az 1999 előtti másfél évtized gyakorlatához, a jobboldali–baloldali (ÖVP–SPÖ) nagykoalícióhoz. Mint ahogy nálunk sem lehetett, az osztrákoknál sem lehet mérget venni a pártvezérek kampányfogadkozásaira, esetünkben Alfred Gusenbauer kijelentésére, hogy ha az SPÖ a második helyre szorul, akkor a szocdemek holtbiztosan ellenzékbe vonulnak. Schüssel számára a nem várt 42% hihetetlenül jó pozíciókat biztosít: pusztán a számokat tekintve mindenkivel tudna kormányt alakítani. Még a zöldekkel is, bár ezt az elemzők nem tartják valószínűnek, akkorák a két párt közötti politikai-ideológiai különbségek. Kényelmes többsége lehetne eddigi partnerével, az FPÖ-vel is, de az, ahogyan Haider kirobbantotta – a szeptemberi pártpuccs után – az egész kormányválságot, óvatossá kell tegye a kancellárt. Az FPÖ pillanatnyilag teljesen megbízhatatlannak tűnik, valószínű, hogy Haider ismét nyíltan átveszi – a háttérből eddig is ezt tette – a párt irányítását. Ezek azok a motívumok, amiért az osztrákok többsége a nagykoalíciót érezné a legmegnyugtatóbbnak. Ezért az elkövetkező napokban a legnagyobb figyelem Schüssel és Gusenbauer tárgyalásait fogja kísérni, azt, hogy az ÖVP és az SPÖ feledni tudja-e a régi, 1999-es sérelmeket. Az SPÖ ugyanis árulónak tartja Schüsselt, amiért három éve a sikertelen kormányalakítási tárgyalássorozat után lepaktált Haiderrel, több mint egyéves európai elszigeteltségbe taszítva ezzel az országot. 1999-ben, amikor az FPÖ közel 27%-ot szerzett, sokan azt mondták: Haider szélsőséges, de tehetséges és jó taktikus. Nos, a három év bebizonyította, hogy nem így van. És nemcsak azért, mert szétverte saját pártját. Hanem azért, mert nem ébredt rá, hogy 2001. szeptember 11. után nem lehet azokkal a szlogenekkel nyerni, mint előtte. Hogy nem lehet büntetlenül Szaddámmal bratyizni. Hogy nem lehet Európa-ellenes politikát folytatni. Hogy nem lehet a nemzetközi politika fő áramlatai ellen dolgozni még egy olyan kis országban sem, mint Ausztria. A magas részvételi arány bizonyítja, hogy ezt a sógorok is nagyon határozottan így gondolják.