Harsog a néptribun

Inkább leszek populista, mint tolvaj – jelentette ki a minap azzal a csábosan kisfiús magabiztosságával a Smer elnöke. Merthogy a kormány szétlopja az országot, Dzurindáék ráadásul még soha senkit sem vontak felelősségre korrupció és állami cégek kifosztása miatt. Eltekintve attól, hogy az ominózus kijelentések a legjobb esetben is csak féligazságok, jobb lenne, ha Robert Fico néha tükörbe is nézne, mielőtt az erkölcs és az igazság felkent papjaként grasszál cseppnyi mártírillattal pácolva. Fél újságoldal is kevés lenne felsorolni mindazokat a stációkat, amelyek komor kérdőjeleket és felkiáltójeleket vésnek az ő vakítóan fényes, tisztességes, legfőképp pedig következetes politikusi pályafutására. Volt ő már minden: az ortodox baloldaliságtól a szociáldemokráciáit, az emberarcú szocializmust a szabad piaccal keresztező elképzeléseken át a nemzeti fundamentalizmusig, sőt némely esetekben az újraállamosítás ötletéig minden húrocskát megpengetett már. De mindemellett ízig-vérig demokrata, a nemzetiségeket is szereti; csak itt-ott mondogat olyasmiket, hogy a magyarok elzárják a csallóközi ivóvizet, netán megveszik az összes földet, aztán akkor mi lesz?! Nem is tudom, annak idején ki tárgyalgatott és ígérgetett mindenféle legitimitás és felhatalmazás nélkül az orosz atom- és energialobbi legbefolyásosabb embereivel, vagy ki ágált vehemensen és felelőtlenül népszavazások mellett, melyek végeredménye csak azt bizonyította: újabb milliókat dobtunk ki feleslegesen az ablakon. Magyarán: ez már megint a mi zsebünkre ment, azaz a népére, akit ő úgy szeret. Persze ha valaki bármi áron miniszterelnök óhajt lenni...

Ha valaki mániákus küldetéstudattal erkölcsről és rendről kezd papolni, rögtön arra gondolok, büdös van, s mintha a diktatúra hűvös szele fújdogálna. Ám Robert Fico Cola di Rienzo és Savonarola ötvözeteként egyenesen szánalmas.