Hamis lámpás

Az már most nyilvánvaló, hogy szeptemberben nem nyílik sokkal több magyar osztály anyanyelven oktató iskoláinkban. Mi lehet ennek az oka? Nyilván a még mindig csökkenő demográfiai mutatók, a kedvezőtlenül alakuló népszámlálási adatok a kedvezőtlen helyzetben fontos, talán meghatározó szerepet játszanak. Arról az esetről viszont nem beszélünk, amikor is identitásbeli durrdefektet kap egy egész falu. Pedig ez sem lényegtelen körülmény. Valahol a kanyargós Ipoly mentén történt meg, hogy a nagy palóc mesemondóról elnevezett iskola alsó tagozatos pedagógusa fogta magát, és nemes egyszerűséggel szlovák alapiskolába íratta a gyerekét. Erre aztán felháborodott a falu alaposan, de a kollégák sem hagyták a dolgot szó nélkül. A hölgy makacsul ragaszkodik döntéséhez, és kikéri magának, hogy beleszóljanak a magánéletébe. Ez rendben is volna! Ha ezúttal csupán magánéleti döntésről volna szó. Mert ezek után ugyan ki lesz az, aki ilyen tanító keze alá adja a saját gyerekét? Aki a sajátját nem meri magyarul tanítani. A felháborodott emberek írtak ide, telefonáltak oda, morogtak, dühöngtek. Sokat nem tehetnek. Marad a morgáshoz való jog. Merthogy ez nem munkafegyelmi vétség. Állítólag nem is ok a közbotrányokozásra. Még úgynevezett magasabb helyekről is telefonáltak, hogy ne bolygassák már ezt az ügyet. Merthogy az illető hölgy férje éppen most indult el a pedagógusi pálya felé. Nehogy elrontsunk nekik valamit. Kell a pedagógus. Kelleni kell, az igaz. De kell-e magyar tannyelvű iskoláinkba meghasonlott, nemzeti közösségünk jövőjét beárnyékoló pedagógus? Kell-e ilyen lámpás, aki hamis útra csaló fényt bocsát ki magából? Most már csak arra vagyok kíváncsi, vajon az említett identitászavar felébreszt-e másokat is, hogy ne jussunk egyre többen nemzetiségi kátyúba.