Hadilábon

Mert hogy akik kirakatták őket, azok most leszedetik, kérdőjeleket ébresztve azokban, akik eddig ezt hitték, mindent értenek. Azért kell őket leszedni, hogy zavartalanabbul drukkolhassanak a külföldi drukkolók a vizes-vébé sztárjainak az elkövetkező napokban, magyarázta a helyzetet a volán mögül Ervin. Most van Budapesten a vizes-vébé. Ne zavarja meg a külföldi drukkolók gondolatait az, hogy közben Soros György csapatai egyre több fronton állnak velünk hadilábon – tette hozzá, majd végigsimított hatnapos borostáján. Szóval mindez a külföldiek miatt van, de majd úgyis vissza lesznek rakva a plakátok, ezt olvastam – tette még hozzá Ervin. De hát ez egy paradoxon! – kiáltott fel a szélturbinák árnyékában suhanó gépjármű anyósülésén Bandika. Ez nem így van! Nekem mindig jobban megy a szurkolás, ha közben utálhatok is valakit. A legnagyobb hagyományokkal rendelkező sportklubok történetében ez evidencia. Ha a Fradinak szurkolok, akkor azt úgy tudom a leghitelesebben kifejezni, ha azt kiabálom: mocskos lilák! De miért szidod a kedvenc csapatod? Úgy szurkolsz nekik, hogy közben szidod őket? Ezt nem értem – váltott vissza egy bénázó román kamion miatt négyesbe Ervin. Hát az van, te focianalfabéta, kezdte Bandika, hogy a Fradi az zöld-fehér színekben lép pályára, ősi ellensége, az Újpesti Torna Egylet meg lila-fehérben, és mivel a hagyomány szép dolog, utálják egymást, és úgy buzdítják saját csapatukat, hogy a másik csapatot gyalázzák. Érted már? Ezért van az, hogy sok embernek könnyebb a szurkolás, ha amellett, hogy izgul a minél jobb eredményért, közben utál is valakit. Érted már, Ervinke? Érteni vélem, persze – válaszolta amaz. Olyan ez, mint amikor a Besenyő Pista bácsi azt mondta egy sportesemény után, hogy nem az a fontos, hogy győztünk, hanem hogy vesztettetek. Há nem? Há de. Megin igazam van, szokta még mondogatni az említett fiktív humorista-karakter. Tehát ilyen a szurkolás. Ezért szeretjük a sportot. Mert összeköt. Közösen könnyebb valakit buzdítani, meg utálni is. De megvan ez a létezés egyéb szintjein is, például az állatvilágban. A kiskacsák is rendszeresen kiválasztanak maguk közül egyet, akit aztán halálra csipkednek. Aztán egy darabig nyugi van az ólban. 

Mellesleg minek megyünk mi a vizes-vébére? – kérdezte hirtelen Bandika. Én például alapvetően focidrukker vagyok. Meg amúgy sincs már jegy – elkapkodták a külföldi sztárok, akik miatt hadilábon állunk a plakátokkal. Egyáltalán mi a kedvenc vízi sportod, Ervin? Mert nekem a horgászat. És a kedvenc vízi állatod? A hererák – válaszolta Ervin. 

Aztán ha végül már annyira sokan fogjuk utálni Soros Györgyöt, hogy csapatai meghátrálnak, azért jó lenne, ha utána is lenne valaki, akivel hadilábon állhatnánk – fűzte tovább a beszélgetés fonalát Bandika. Ha másért nem, hát hogy edzésben maradjunk. Mert hát ugye, ki tudja. 
Csak bizony nehéz egy szimpatikus közös ellenséget találni. Olyat, akit mindenki elfogad ellenségének. A nagymamám szerint például az emberiségre legkárosabb az az ember volt, aki feltalálta a villanygitárt. Nem tudta a nevét sem, de utálta nagyon. Ahány ember, annyi ellenség. Ahány ház, annyi szobás. Szóval Ervinkém, úgy veszem észre, hogy hadilábon tévelygünk lejárt szavatosságú ellenségeink közt, néha pedig, biztos, ami biztos alapon tapsolunk az úgynevezett eredményeknek. 

Ha Zámbó Jimmy élne, ezt biztosan nem hagyná.