Gyűlölködő gondolkodás

A politika, a kommunikáció és a szociológia határterületén mozgolódó szakemberek kedvelt fogalma a framing, azaz keretezés. Eszerint egy vita során nemcsak az fontos, hogy be tudjuk bizonyítani az igazunkat, hanem hogy azt olyan kerettörténetbe helyezzük, hogy mindenki lássa és értse: az általunk felvetett kérdés valóban fontos. Hogy mi beszélünk a lényegről. Állítólag ekkor már félig nyert ügyünk van.

Ennek valamiféle ellenkezője játszódik le akkor, amikor az „utálatos politikus” mondandójáról valaki be akarja bizonyítani, hogy az általa felvetett téma maga a szemfényvesztő lényegtelenség, aminek semmilyen igazságmagja nincsen, és csak mindenkit félrevezető játékot játszik, a hatalomért. Ez a problématagadó reflex Magyarországon és Szlovákiában is hozzájárult az ellenzék szellemi elsorvadásához.

Orbán Viktor körül is kinő a fű, 2010 után egy egyedülállóan rossz gazdasági helyzetből sikerült a magyar gazdaságot stabilizálni, elég sok nemzetközi banki és multinacionális érdekkel szembemenve. Robert Fico miniszterelnöksége alatt is jöttek autógyárak Szlovákiába, nem is egy.

Van az a nagyon szerencsétlen beszélgetésfolyam, amikor valaki megpróbálja az ilyen állítások minden elemét tagadni; egyébként rengeteg jogos kifogás és esetleg ugyancsak jogos személyes ellenérzés, rossz tapasztalat miatt be akarja bizonyítani, hogy minden eredmény csak látszólagos.

Függetlenül attól, hogy bizonyos szinten túl nyilván bizarr ellenzéki taktika lenne a kormánypolitika dicsérete, az biztos, hogy a brutalizálódott közbeszéd miatt csöndessé vált és elanyátlanodott polgárok között nagy igény van a fókuszáltabb beszédmódra. Legalábbis Magyarországon bizonyosan. Ilyen szempontból a Simicska-konszernből kiszakadt, túlélőüzemmódban futó partizánmédiákban lehetne, vagy lett volna tartalék betölteni azt az űrt, ahol a kevésbé fundamentalista gondolkodásra vágyók leledzenek. Ehhez képest egyelőre a mindent megsavanyító rosszkedv itatja át ezeket a felületeket, de talán ez is változhat még a jövőben.

Van egyébként is egy téves mítosz e lapok körül, mégpedig, hogy kritikai hangvételük a G-nappal alakult ki.

Pedig már korábban, nagyjából a 2014. évi választásokat még kivárva kezdtek teret adni óvatos kritikáknak és alternatíváknak, nyilván egy vágyott politikai konszolidáció reményében. A Simicska–Orbán összeveszés ezt a trendet igazából nem megerősítette, hanem pont hogy megtörte, a végtelenségig fokozott politikai hadiállapotban megszűntek és értelmetlenné váltak a viták. Persze egyébként sem biztos, hogy a totális térfoglalás és az egymás mellett élés politikai ideája közötti vita kicsit is termékeny lett volna.

Mindenesetre, ha valaki kimondja, hogy a kvóta-vitában vagy a jegybanki politikában egy kormánynak igaza volt/van, az óriási, felszabadult teret adhat, hogy tovább lehessen lépni új témák felé.