Gyászjelentés

Közben Rudolf Huliak és két társa komoly feltételeket szabtak a parlamenti üléseken való részvételért cserébe, és kijelentették: addig nem vesznek részt a döntéshozatalban, amíg nem kapják meg a környezetvédelmi minisztériumot. Félő, hogy ez a fajta stílus, zsarolás és a mindent vagy semmit hozzáállás precedenst teremthet – hiszen ha nekik lehet, akkor miért ne követelhetne más is egy szép minisztériumot, egy zsíros pozíciót vagy bármi mást a karácsonyfa alá? A kormány stabilitás helyett egyre inkább hasonlít egy homokvárra, amit épp egy politikai cunami készül vízszintesbe tenni. 

Miközben a politikusok egymással és a húsosfazékkal vannak elfoglalva, az ország szívverése, az egészségügy és az oktatás már az infarktus jeleit mutatja, és lassan megállni látszik. 

Több mint 3300 orvos mondott fel országszerte, mert nem tudnak az egészségügyi miniszterrel kompromisszumra jutni. A tanárok feketébe öltözve tartanak gyásznapot az iskolákban az oktatási rendszer elégtelen állapota és az alulfizetettségük miatt. De még az így is alacsony számú praktizáló kórházi orvos közül is egyre többen fordítanak hátat Szlovákiának, és helyezkednek el külföldön, ahol a munkakörülmények nem emlékeztetik őket a 80-as évekbeli szocializmusra. Vagy még említhetnénk az önkormányzatok csőd közeli helyzetét is. 

Így érthető módon az előre hozott választás lehetősége már a kormány tagjainak száját is elhagyta. A közvélemény-kutatások szerint a legerősebb kormánypárt, a Smer támogatottsága ugyan kissé csökkent, de az igazi csapás még csak most következik. Január elsejétől ugyanis hatályba lép a konszolidációs csomag, aminek hatására minden drágulni fog, nem is kicsit. Az áremelkedés hatása annyira átható lesz, hogy még a Smer-szavazók arcáról is le fog fagyni a mosoly. 

És mit csinál eközben a szlovák kormány, hogy enyhítse a társadalomra helyezett nyomást? Érthetetlen módon még tovább növeli azt. A saját maguk fizetésének mindjárt a duplájára emelésével, egy új minisztérium létrehozásával, fejetlen költekezéssel, az állam különböző területeinek felesleges, eltúlzott támogatásával, de például a katonai eszközök, tankok beszerzéséhez szükséges több millió euróra rúgó kiadásaival is. Furcsa módon a konszolidációt, a spórolást nem saját maguknál kezdik, sőt az intézkedéseikkel inkább még tovább szítják a feszültséget, és miközben ők költekeznek, a szlovákiai lakosoknak, vállalkozóknak összehúzzák a nadrágszíját, pénzt vesznek ki a zsebükből. Pontosan 2,7 milliárd eurót.

 Ebben a bizonytalanságban és káoszban mi marad a szlovákiai lakosoknak? Egy remény, hogy talán egyszer majd lesz egy olyan kormányuk, amelyik nemcsak túlélni és a víz felszínén fennmaradni próbál, hanem kormányozni is fog. De addig is marad a politikai káosz, az egyre vékonyodó pénztárcák és a remény, hogy az oktatási rendszert gyászoló tanárok és az egészségügyben dolgozók nem mondnak fel, és nem hagyják el az országot.