Gumicsont mögött a lényeg?

Jair Bolsonaro

Apró hírekből is lehet tájékozódni, hogy mi is történik valójában a világban, a sok beszéd mellett.

Románia 40 orosz nagykövetségi munkatársat küldött vissza. Lehet hosszú tirádákat tartani arról, hogy valaki oroszbarát, békepárti vagy oroszpárti, ukránpárti vagy micsoda. A végén ott a kérdés, hogy mit tett le az asztalra. A románok messze nem elsők a fegyverszállításban, adott a kihívás Moldovával és az ottani orosz megszállás alatti területtel kapcsolatban, és nem kérdés, hogy a Fekete-tenger miatt a NATO fontos atlanti bástyája lettek, és ezt ügyesen ki is használták.

Ahogy a lengyeleknél se kérdés, hogy az orosz ügyben mi a nemzeti érdek. A múlt héten éppen egy orosz származású jéghokijátékost vitt el a kémelhárítás, azzal vádolva a fiatalembert, hogy Moszkvának dolgozott, többekkel együtt. Ez az oroszpolitika felülemelkedett a meglehetősen hosszú történetre visszatekintő ukrán–lengyel viszonyon, mert az oroszokkal szembeni védelmi vonal fontosabb, mint a történelmi narratívákkal kibélelt nemzeti hiúság. Úgy is mondhatnánk, hogy a hiúság sokba kerül a reálpolitika színpadán.

„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok” – hangzott egy közép-európai miniszterelnök (OV) jó tanácsa a külföldiek felé. Sokan mondhatnák ezt, sőt ez a politika alapszabálya lehetne. Kína kapcsán is: a nagy és sokszor „barátinak” mutatott Kína, ahol az uralkodó Kommunista Párt kegyeit keresve térdepel az európai ipar szereplőinek egy része, ez a Párt sose inog meg, ha saját érdekeinek érvényesítéséről van szó. Akkor sem, ha gazdaságinak álcázott politikai befektetéseket kell teríteni a világban (Övezet és út kezdeményezés), de akkor sem, amikor a belső demokratikus ellenzék maradékát kell felszámolni. Hétfőn a hongkongi rendőrség – immár kőkemény pekingi befolyás alatt, hiszen az elmúlt két évben felszámolták a hongkongi autonómia maradékát is – jutalmat tűzött ki nyolc, a városból elmenekült demokrata aktivista fejére. Bárkinek több mint 120 ezer dollár ütheti a markát, aki a letartóztatásukhoz szükséges információt beköpi a kommunistáknak. Itt tartunk, ez a valóság.

Hogy eközben a kínai–német kormánytalálkozón, amelyre nemrég került sor Németországban, a kínai delegáció úgy rendezett üzleti fórumot német üzletemberekkel, hogy arról minden jel szerint elfelejtette a német vendéglátóját értesíteni? Hogy az egész látogatás hangulata a kicsit is realistábbak szerint olyan volt, mintha a németek lettek volna a vendégek a saját országukban? Ez intő jel mindenkinek, aki azt gondolja, hogy lehetséges „pusztán” üzletelni a Kommunista Párt alatti kínai cégekkel.

Brazíliában a megfelelő testület 5:2 arányban tiltotta el Bolsonaró exelnököt a közhivatal-viseléstől 2030-ig. Megintcsak, jöhetnek az összeesküvő oldalak és más furcsa-jobbos megfejtések arról, hogy Bolsonaró nem is olyan rossz, amilyen, de tény marad: a Covidot hagyta végigfutni az egész brazil populáción, megszámlálhatatlan mennyiségű halottat hagyva maga mögött; leépítve az indián közösségek autonómiáját és kiszolgáltatva őket nagyipari szereplők kegyetlenkedésének; nem szólva még számos ügyről, amihez nem kell nagyon megkapargatni a felszínt.

Szépek ezek a hírek, amelyek gyakran csak a második oldalra, egy bekezdésbe kerülnek. Miközben lehet, hogy fontosabbak, mint a címlapon futó gumicsontok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?