Gengszterváltás

Elszomorodik, elég gyakran pedig megdöbben manapság az ember, ha nyugdíjassal vagy más szegény emberrel beszélget. Eddig is szinte naponta filléres gondokkal szembesültek, de amit most zúdítanak rájuk, az egyszerűen embertelen. Szombaton egy bodrogközi idős pedagógus hölgy rebegte el, hogy évek óta egyre nehezebben kapargatja össze az életét fenntartó gyógyszerek árát, de az elmúlt héten hiába gyűjtötte össze a pénzt, ő Királyhelmecen, a fia pedig Tőketerebesen nem kapta meg a felírt tablettákat. Minek ide nyugdíjreform, amikor ez a kormány szinte már a szó szoros értelemében halálba kergeti az időseket és a súlyos betegeket, akiktől az ellehetetlenülő és a számukra hovatovább megfizethetetlen egészségügyi szolgáltatások következtében elveszi az emberséges élet lehetőségét – szakadt ki belőle a panasz. Keserűen tette hozzá, hogy ami itt történt, az nem rendszerváltozás volt, hanem gengszterváltás. Gátlástalan alakok lopkodtak össze milliárdokat – miként legújabban az Általános Hitelbank több volt, illetve egy mai igazgatótanácsi tagjáról derült ki ez –, akik a markukba röhögtek, most meg ügyvédjeik révén jogi kibúvókat keresnek, és szinte biztosra veszem, hogy találnak. Mindeközben ezt a bankot és más pénzintézményt is a mi adóinkból hizlalták fel, hogy az állam jókora ráfizetéssel túladhasson rajtuk. Akadtak nagy számban politikusok, akik szemet hunytak a harácsolás fölött, nyilván azért is, mert személyes hasznot húzhattak mindebből – lásd Mečiar trencsénteplici luxusvilláját és néhai holdudvarának mesés vagyonát –, s jó ideig a pártkasszát is gyarapíthatták. Az idős pedagógus szerint az öt évvel ezelőtti kormányváltás sem hozott fordulatot, hiszen Ivan Mikloš minden állítólagos reformja eddig arra épült, hogy miként lehet még több pénzt kifacsarni az átlagpolgártól. Rudolf Zajac nagy csinnadrattával beharangozott egészségügyi változtatásaiból pedig annyi valósult meg, hogy hovatovább mindenért fizetni kell, s januártól – ha a parlamenti képviselők ezúttal is beadják a derekukat – még a mostaninál is többet.

Tiltakoznak a fogorvosok, súlyos egészségkárosodásokat vetítenek előre, lassan elfogynak a gyógyszerek a patikákból, járási és más kórházakat építenek le, szinte már minden érdekelt háborog, csak a tárcavezető látja rózsásnak a jelent meg a jövőt, s egyre csak azon töri a fejét, hogy még mi mindent fizettessen meg a teljesen megkopasztott kispénzű polgárral. Akikből ugyebár több millió él ebben az országban. Akiknek ugyanolyan lesújtó a véleményük erről a kabinetről és az előző kormányokról, mint királyhelmeci sorstársuknak. Ebben a súlyos helyzetben egyáltalán nem demagógia, ha a politikusainknak szegezzük a kérdést: a keresztény értékrendet, vagyis a szociális segítőkészséget, az együttérzést, a felebaráti szeretet zászlójára tűző három kormánypárt miként engedheti dáridózni az emberek végső tűrőképességét próbára tevő egészségügyi tárcavezetőt? Miért nem veszik már észre a kormányban, hogy érzéketlen politikájukkal egyre több csalódott és nekikeseredett polgárt – százezreket – taszítanak a teljes kiábrándultságba vagy a szakszervezeti és a Fico-féle álpróféták karmaiba. Bizony, nincs már messze az a pillanat, amikor ismét tömegek zúdulnak ki az utcákra, hogy elkergessék azokat, akik jogrendet, jólétet hirdettek. S lám, tizennégy év múltán jól csak ők élnek ebben a politikai dilettantizmustól és morális fertőtől fuldokló országban. Szépbe szőtt eszméink megóvása érdekében ébresztőt és riadót kell fújni ennek az öntelt, pöffeszkedő kormánynak, hogy ne csak az ország nemzetközi imázsával, hanem végre a polgárok valódi gondjaival is törődjék. Talán, talán még nem késő eszmélni, észhez térni.