Folyamatosan emelkedik a majomhimlős esetek száma Afrikában

majomhimlő

Folyamatosan emelkedik a majomhimlős esetek száma Afrikában, a fertőzés egyre több térségben üti fel a fejét – jelentette hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A nyugat-afrikai Guineából is jelentettek már egy halálesetet, de a legsúlyosabban érintett ország továbbra is a Kongói Demokratikus Köztársaság, ott regisztrálták az eddig laborteszttel igazolt 6600 eset 85 százalékát. Afrikában 32 ember halt bele a majomhimlő okozta szövődményekbe, 25 haláleset Kongóban történt. 

Az erősen korlátozott diagnosztikai kapacitások miatt a WHO szerint Kongóban például a gyanús esetek mindössze 37 százalékában tudnak labortesztet végezni. Az elvégzett vizsgálatok 55 százalékában lesz pozitív az eredmény. 

Az országok folyamatosan jelentik a fertőzésgyanús esetek számát a WHO-nak, de ezek az adatok csak korlátozottan értelmezhetők. Nem kizárt például, hogy a majomhimlővel kapcsolatos információs kampányok miatt nőtt az aggodalom az emberek körében, és sokkal többen fordulnak orvoshoz bőrkiütéses tünetek miatt. 

A Kongóval szomszédos Burundiban augusztus közepe után jelentősen megugrott a fertőzésgyanúsként azonosított esetek száma. Burundiban sokkal több labortesztet tudnak elvégezni, és a gyanús páciensek mintegy 93 százalékánál tisztázni tudják a megbetegedések hátterét. Nagyjából az esetek 40 százalékában bizonyosodik be, hogy majomhimlőről van szó. A fertőzöttek harmada öt év alatti gyerek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?