Fővárosi és vidéki politikai gazdaságtan

Pozsony az Pozsony. Az volt már a nem létező létező szocializmusban is. A fő város. Üzleteiben, áruházaiban minden kapható volt, amit egy politikailag-ideológiailag zárt gazdasági rendszerben kapni lehetett, sőt, kijelölt helyeken, a Tuzexnak elkeresztelt valutás boltban még nyugati termékeket is, babkávét, farmert, játékbabát, a francia boltban, koronáért, dijoni mustárt, bordeaux-i bort, kagylós rákot. Hogy internacionalista összefüggésekben is érzékeltessük a helyzetet, például a moszkvai vagy a hetvenes évek végének valóban üres ruhatárakra emlékeztető varsói mészárszékeivel szemben a pozsonyi hentesüzletek mindenféle húsok különböző változatait kínálták. Tehát Pozsony a szovjet birodalom fővárosainak sorában sem állt rosszul e tekintetben, csak Budapest és Prága előzte meg. Bezzeg a vidék! Majdnem varsói állapotok uralkodtak akkori kisvárosaink, valamint az úgynevezett központi falvak hentesboltjaiban, úgy kellett kilesni, hogy a hét melyik napján érkezik hús, és akkor hajnali ötkor sorakozó, ám akkor sem volt biztos, hogy azt kapod, amit szeretnél. Szalámi legjobb esetben kétféle, sonkás meg téli száraz, mondjuk turista, szállja a légy, egy kis zsírszalonna, néhány doboz sertésmájkrém, kész. Történt mindez ott, ahol a hústermelés folyt, de a vidék az csak vidék, vidéken legfeljebb morog a nép, lázadni nem mer. A fővárosiak száját kell betömni, ha az kinyílik, abból zűr lehet. Pozsonyban sajt is kínálta magát, sokféle, már az idő tájt. Emlékszem, valamikor a nyolcvanas években színjátszó csoportunk Az ementhali hóhér című darabot vitte színre. Az előadáshoz véletlenül ementáli sajtra is szükség volt mint színpadon fogyasztható kellékre, igen ám, csakhogy mi ebből a magasabb kategóriába tartozó lyukacsos, ízletes királyi eledelből lyukat sem találtunk kicsiny városkánk boltjaiban, meg sehol a környéken. Pozsonyból hordtam a próbákra az ementálit.

Fővárosunk az fő város ma is. Húsz esztendeig tartó, kilencvenháromban véget érő kényszerű együttlétünk után, ha nagy ritkán oda visz utam, hát csak ámulok-bámulok, mint Czuczor falusi kisleánya Pesten: „Ablak ablakon van három, négy soron,/ Oly magas falunkban nincsen a torony.” Bizony nincs. Pozsonyt ma is szereti az állam, szereti a tőke, már ami itt van, illetve ami becsordogál újabban. A vidék meg dögöljön meg. Régen nem igaz, amit a nagymama szokott volt mondani anno dacumál, amikor Királyhelmecről Kassára vonatoztunk anyámmal cipőt, ruhát venni: minek mégy, lányom, az egész ország egy város. De lassabban a billentyűzettel! Mert tagadhatatlan, hogy Szlovákia számos településén manapság sincs vezetékes víz, az önkormányzatok képtelenek gondoskodni az alapvető szolgáltatásokról, a rendfenntartásról, viszont egyik-másik kisvárosunkba betört a nyugat élelmiszer-áruházak formájában. Bár a vidékre örökösen valami olyasmi tör be, ami inkább viszi a pénzt, semmint hozná, másrészt, megnézhetik magukat azok, akik a rendszerváltás után garázsban, pincében vagy más helyiségekben kialakított kis üzletek nyitásában látták a jobb megélhetés lehetőségét. De ez egy másik téma. Az sem baj természetesen, hogy Pozsony az Pozsony. Legyen. Különben is, a főváros az általában mindenütt fő város. A probléma az, hogy a rendszerváltás óta, de végeredményben addig is, valamennyi kormány – a hazai viszonyokhoz mérten –- jelesre vizsgázott a „fővárosi politikai gazdaságtanból”, a „vidéki politikai gazdaságtanról” meg mintha tudomást sem akarna venni, mintha nem akarná ez utóbbi legújabb kori tudományos diszciplínát is elsajátítani. Másként hogyan fordulhatna elő, hogy Pozsonyban mindössze négy-öt százalékos a munkanélküliség, némely régióban harminc-negyven, országosan pedig húsz körüli. Ez gyalázat. Ez a különbség. Ekkora különbség! Pozsonyban folyamatosan szaporodtak a munkahelyek az elmúlt években, de vidéken folyamatosan tűntek el, a bennük rejlő közvagyonnal együtt. Pozsony a csúcs, kelet felé a meredek gazdasági lejtő kezdődik és – egy-két domborulatot leszámítva – fokozatosan zuhan egészen a Bodrogközig, ahol rímelő jelképként még a tengerszint feletti magasság is a legalacsonyabb az országban. Ilyen körülmények között támadt egy gyanúm, jelesül, hogy például Magyarország, Csehország, Lengyelország mellett Pozsony, akarom mondani, Pozsonyország jut majd be az EU-ba, az ország fennmaradó része egyelőre nem eurokonform, vagy, ha úgy tetszik, nem eurokompatibilis. Habár legyünk optimisták, rövidesen minden megváltozhat, a postás a legkisebb település önkormányzatának is kézbesíti az oly régen várt hatásköri törvényt. Amelyhez egy másik borítékban pénz is járna. Hogy mennyi? A fő város nem jár rosszul, az biztos.