Forgószél

Szép is ezt elképzelni. De csak reménykedhetünk benne, hogy valóban így is van. Foglaljuk csak össze: a NAKA szerdán begyűjtött egy csomó bírót és egy befolyásos ügyvéd-milliomost, Zoroslav Kollárt, a pozsonyi bíróságok Nagy Elintézőemberét. A fickó tényleg nagyhal, iszonyatos vagyona van – a javát azzal szerezte, hogy kifejezetten jó, ravasz ügyvéd volt, aki élt a felmerülő lehetőségekkel, és ha épp nem akadt semmi, akkor teremtett magának. Nem úgy kell őt elképzelni, mint valami jóságos jogtudort, inkább mint egy dörzsölt autóneppert: tudják, a svájci pap hétvégi autója, szinte új, nemdohányzó…

Kollár a 90-es években csődeljárásokra specializálódott, és azt beszélik, bizony, nem minden zajlott makulátlanul – sőt, Zoro és csapata pofátlanságának és trükkjeinek nem volt határa. Az ügyvéd-vállalkozó azonban akkor is és az elmúlt években is érinthetetlennek bizonyult. Nem lépett rá a tyúkszemére sem a Mečiar-, sem a Dzurinda-kormány. Robert Ficóról nem is beszélve. Kollár pedig szép lassan építgette saját szobrát, növelgette vagyonát – Marián Kočnerhez hasonlóan, csak kategóriákkal okosabban és szofisztikáltabban. A rohadófélben lévő igazságszolgáltatást Kočner Threemája szerint úgy öltötte magára, mint a selyemkesztyűt, és nemcsak az a riasztó ebben az egészben, hogy saját bírócsicskái lehettek, hanem az is, hogy a Kočner és Jankovská közti Threema-üzenetek szerint már akkor elkezdte megdolgozni Gál Gábor volt igazságügyi minisztert, mikor az még át sem vette a hivatalt. Felmerül a kérdés, vajon igaz-e ez az egész. Gál szerint nyilván nem, á, dehogy – de ez bizonyos szempontból mindegy is. 
Az elborzasztó az, ahogy minderről Jankovská (Gál államtitkára) és Kočner beszél. Teljes természetességgel, mintha ez lenne a világ rendje.

Legyünk őszinték: ilyen helyzet nem alakulhatott volna ki, ha működik a rendszer. Nemcsak az igazságszolgáltatási rendszer, 
hanem az ország rendszere. Mert tény és való, ahogy Kollár és Kočner a feltételezések szerint „intézkedtek” és „vállalkoztak”, az nagyon bonyolult, átláthatatlan, nehezen lenyomozható sémák és tervek szerint történt, a kapcsolataikat pedig nyílt és kevésbé nyílt titkok hálója övezte.

Az, hogy Matovič kormánya eloldozta a rendőrség kezét, és a Vihar és a Forgószél lesöpört néhány komolyabb figurát a sakktábláról, még csak a kezdet. Legalábbis, ha minden jól megy. Kétségek azonban vannak, nem is kicsik. Méghozzá azért, mert rendkívül nehéz eldönteni, hogy az ország immunrendszere kezdett el működni, és valóban minden kutyára jön majd dér, vagy az egész „összeomlás” csupán annak köszönhető, hogy az érinthetetlennek hitt érintettek csak annyira elpofátlanodtak az őket kiszolgáló rendszerben, és annyira nyíltan csinálták azt, amit csináltak, hogy már megértek a „kilövésre”. Ha az előbbi érvényes, akkor némiképp reménykedhetünk egy tisztességesebb országban. Ha az utóbbi, akkor ennyi volt: maradnak a bírói klánok, az elintézőemberek, és a Kollárhoz hasonló, kicsit óvatosabb, kevésbé mohó self made manek.

A harag napja, a forgószél, a vihar pedig halk, beletörődő mormogássá szelídül, mintha tényleg ez lenne a világ rendje.