Fico fárad

Konkrétan azt mondta a kérdezőnek, hogy ne vágjon a szavába, mert nem kocsmában vannak, „én kormányfő vagyok, maga szerkesztő, vagyis nem vagyunk egy szinten”. A megjegyzés az első kormánya idején megismert Ficót juttatja eszünkbe (meg egykori szóvivőjét, Silvia Glendovát). Azóta a Smer elnöke (és kommunikációs első embere, Erik Tomáš) megpróbált egy intelligensebb, barátságosabb arculatot varázsolni, és bár a többség nyilván sejtette, hogy ha a beszédmód meg is változik, a lényeg marad, de azért vártuk, mikor köszönt majd ismét ránk a régi Fico. Hát itt van, és viselkedésével máris elárul nekünk néhány dolgot. Az első, hogy fárad, zsigerből nem mindig tud már professzionálisan reagálni. A fent említett két kirohanása ugyanakkor nem róla és az újságírókról szól, hanem főleg Miroslav Lajčákról, a külügyminiszterről. Lajčák, bár már a harmadik ciklusát tölti a tárcánál, nem Smer-tag, és ezt Fico időnként hangsúlyozni is szokta (még ha ez nem is jelent semmit, hiszen ugyanezt csinálná akkor is, ha az lenne). De a nem-párttagság néha előny. Villogni lehet vele például bizonyos választások előtt, ha az ember jelölteti magát. Független vagyok, gyerekek, szavazzatok rám. Igaz, hogy lassan egy évtizede dolgozom egy pártnak, de független vagyok, jó, mi? Hát persze, hogy jó. Függetlennek lenni trendi és kifizetődő, még akkor is, ha valaki nem az.

Meggyőződésem, hogy Fico számára óriási veszteség lett volna, ha Lajčákot néhány hónapja ENSZ-főtitkárrá választják. A második helyen végzett, nagy siker, de ki a jóistent érdekli az ENSZ-főtitkár? Ficót biztosan nem. Főleg az ilyen, káderhiányos időkben, amikor régi harcostársai sorra potyognak ki mellőle, néhány párttársa ráadásul bírálni meri. A Smernek most Lajčák a legértékesebb embere, hiszen nem egy véres szájú nacionalista, nem egy befektetői csoport bábja (bár ez utóbbit ugye sose lehet biztosan tudni), van diplomáciai érzéke (mondjuk még jó, ha külügyminiszter), és komolyabb botrányok eddig nem sározták a nevét. Ez utóbbi állapotnak vetett véget a huszonhat éves Zuzana Hlávková, aki a külügyből nemrég távozott gyakornokként beszélt arról, mit és mennyiért közbeszereznek a tárcánál, Lajčák tudtával. Hogy mindez mennyire igaz vagy nem igaz, és mennyire kifogásolható, az már szándék kérdése, mindenesetre Lajčáknak ilyen ügyek kapcsán eleddig még nem kellet szembenéznie a sajtóval. Ő a maga higgadt módján el is mondta, hogy ha törvénysértésre derül fény, lemond, Fico viszont, mint említettük, borzasztóan kiakadt, nem tudott uralkodni magán, vagyis hibázott. Amúgy meg vannak országok, ahol a közrádióban a kormányfőnek ilyen kérdést egy szerkesztő fel sem tehet, ilyen szempontból talán örülhetünk is, hogy nálunk (még) igen.

FICO, AZ UTCAGYEREK, NEM KÉR ELNÉZÉST

Egyébként Lajčák abból is profitálhatna, ha belátja, hogy mulasztás történt a közbeszerzéseknél, és ígéretéhez híven lemond. Hiszen akkor a következő államfőválasztáson makulátlan kihívója lehetne Kiskának (akinek cuki igazságosztó imidzsével szintén csak egy becsületes, vagy legalább annak látszó arc veheti fel a versenyt).

Robert Fico pedig az említett kirohanásaival csak azt a tényt húzza alá, hogy az általa újabban annyit átkozott, nem standard, bekiabálós, performansz-politizálásnak a magjait Szlovákiában ő vetette el, az utóbbi időben pedig ellenfeleitől fokozatosan visszakapja ugyanazt, amit Dzurindáéknak egykor kiosztott.