Felviszik a villanyt

favágás

Ne a melegekkel foglalkozzanak, hanem a hideggel.

Éppen visszaváltott egy sebességgel a tél, amikor Bandika és Ervin megtudták, hogy januártól emelkedik a villany ára. Átlagosan 5,66%-kal drágul a lakossági áram. A gáz ára az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva átlagosan 5,67%-kal. Ez pedig pont elég ahhoz, hogy Bandika és Ervin havi költségvetése összeomoljon. Mivel mindketten agglegények, ráadásul munkanélküliek, nagyon meg kell gondolniuk, mire költsenek, és mivel egy Isten háta mögötti zsákfaluban élnek, a lehetőségek közül sem igazán válogathatnak. Nem volt hát más választásuk, szomorkodni kezdtek, és kértek is még egy-egy rumot a Kofolájukba, a tevékenységüket nyomatékosítandó. Szólni nemigen tudtak, úgyhogy csak hallgatták, hogyan pattog a Péter-kályhában az akác, és figyelték a kocsma teraszának korlátjára röppenő kék- és széncinegék arányát. „A vízellátás ára nem változik, marad a 2018-as szinten. Erről Ľubomír Jahnátek, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) elnöke tájékoztatottˮ – egészítette ki az információt Rózsika, a kocsmáros. Ő közben már azon gondolkodott, milyen megoldást javasolhatna a két munkanélküli jó barátnak. Rózsika ugyanis az a fajta kocsmáros volt, aki vendégeit nemcsak itallal, de mindennemű, életre szóló jó tanáccsal is igyekezett ellátni. Gyerekei felnőttek és elköltöztek, így energikusabb napjain a vendégekről igyekezett gondoskodni. 

„Ha egyikőtök sem bírja fizetni a villanyt, miért nem költöztök össze?ˮ – vetette oda a búslakodó cimboráknak. Bandika és Ervin először fel sem vették a megjegyzést, azt hitték, Rózsika a lányával telefonál, aki a fővárosban él, egy multicégben dolgozik, és Excel-táblázatokat készít, valamint semmisít meg. Rózsika nem jött zavarba, hiszen megszokta, hogy a vendégeknek néha többször el kell ismételni ugyanazt. Elismételte hát, mire Bandika döbbenten nézett vissza rá fűrészporos maszkácskabátja és zsíros micisapkája árnyékából, megjegyezve, hogy ha ők Ervinnel összeköltöznének, akkor az egész falu azt hinné, hogy melegek, és csak idő kérdése, hogy bejegyeztessék élettársi kapcsolatukat. A falu nincs ilyen turbulenciákhoz szokva, így félő, hogy ez a változás felborítaná a község szociális dúcláncrendszerét. Rózsika viszont megnyugtatta, majd felszólította őket, hogy ne a melegekkel foglalkozzanak, hanem a hideggel, ugyanis ha nem fogják tudni januártól fizetni a villanyt, belefagynak a házukba. Ő ezt majd a helyiek irányába lekommunikálja, és azt fogja terjeszteni, hogy Bandika és Ervin azért költöznek össze, hogy egyikük megüresedő házát felújítsák, és falusi turizmusba kezdjenek. Bandika tenyerébe temette borostáját, Ervin pedig csak annyit tudott mondani, hogy ha kérhetne valamit a Mikulástól, akkor azt kérné, hogy Jahnátek bejelentéséről minél hamarabb derüljön ki, hogy valójában álhír.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?