Felkészül: Afrika

Afrika miatt eddig azért aggódtunk, hogy az emberkereskedő hálózatok ezrével hozzák északi partjaira a menekülni vágyó szubszaharai lakosokat. A járvány az egész afrikai geopolitikai kihívást felgyorsítja, és kérdés, hogy a maguk problémáival küszködő euroatlanti országok készek-e ezzel megküzdeni.

Az afrikai kontinensen egy hónapos csúszással hozták meg az óvintézkedéseket, és sem az állami költségvetések, sem a lakosság nincs olyan helyzetben, mint mifelénk.

Az első számok érkeznek a napokban az afrikai országokból, ám a széles körű tesztelés hiánya és a gyér egészségügyi infrastruktúra miatt csak tippelhetünk, milyenek lehetnek a valós adatok. Egyes közép-afrikai országokban még élénken él az ebolajárvány emléke, hiszen alig pár éve, hogy megállították (Kongóban azóta volt újabb hulláma, amiről a világsajtó nagy része lemaradt…). Egyes régiókban így még állnak a szeparációs házak, amelyeket újra használni tudnak, ám a legtöbb helyen nincs meg a városi kultúrája annak, hogy mit kezdjen a lakosság a járvánnyal.

Az afrikai korfa jóval kedvezőbb az európainál: míg nálunk a lakosság 43 százaléka 50 év fölötti, ott csupán 19 százaléka.

Tehát a legveszélyeztetettebb idős korosztály arányaiban jóval kisebb. Ugyanakkor nem ismerjük még a vírus összes tulajdonságát, és azt sem szeretnénk, hogy sok millió újabb lehetősége legyen a mutálódásra minden egyes fertőzöttnél, ezért az afrikai országok is beálltak a karanténnal és a határok, légi folyosók lezárásával járó intézkedések mögé.

Ám ahogy a világgazdaság visszaváltott, azt azonnal megérezték a még gazdagabbnak számító afrikai országok is. Hiszen olajból élnek (Nigéria, Kamerun, Gabon vagy Angola), vagy ásványi nyersanyagokból (Zambia, Kongó). Zuhan a kereslet, az ipari termelés leáll, és nemcsak az európai és kínai karantén idejére. Valószínűleg lassan kúszik majd újra felfelé a kereslet, ez pedig egyenlő lehet egyes afrikai országok nemzeti tragédiájával, hiszen nincsenek a közel-keleti országokhoz mérhető tartalékaik. E bevételekből fizetik – az uralkodó elit szinte mindenhol elképesztő korrupciója mellett – sok esetben az élelmiszerimportot, az egészségügyi eszközök beszerzését, az energiaimportot. Akár afrikai nagyvárosokban is ellátási problémák jöhetnek, és ez beláthatatlan folyamatokat indíthat el: vándorlást, a helyi természeti erőforrások felélését, külföldiek elleni fellépést, fosztogatást, külföldi társaságok kisajátítását és radikális rezsimváltásokat. Becslések szerint Afrika egyes helyein akár a munkaképes lakosság 80 százaléka a szürke gazdaságban dolgozik, napi, feketén kapott jövedelemért. Ez azt jelenti, hogy ha bármi miatt leállnak a vállalatok, akkor az ily módon foglalkoztatott tömegek villámgyorsan nagyvárosi nincstelenekké válnak. Ha folytatnánk a gondolatmenetet, a bűnbakkereséstől a politikai radikalizáción át az összeomló államokig nagyon széles a spektruma a kedvezőtlen forgatókönyveknek. A kérdés tehát az, hogy miközben a fejlett világ a maga halottjaira figyel, tud-e annyit előre tervezni, hogy a saját érdekében mégis befektet Afrikába ezekben a vészterhes hónapokban. A stabilitás megőrzése geopolitikai érdek. Az pedig európai érdek, hogy az uniós tagállamok lépjenek fel stabilizáló erőként, ne pedig olyan államok, melyekkel amúgy is vetélytársak vagyunk a nemzetközi politikában.