Félkarú óriás

<p>Érdekes módon épp Amerikában nem volt nagy visszhangja a múlt hét végi NIC-jelentésnek, pedig ott óriási publicitást kap minden, ami bármilyen módon összefüggésbe hozható Barack Obamával. A Nemzeti Hírszerzési Tanács rövidítése a NIC, ez a hírszerzési ügynökségek valamiféle csúcsszervezete, amely négyévente, a megválasztott elnök számára készít közép- és hosszú távú előrejelzéseket a világ várható fejlődési trendjeiről. A mostani azt vetíti előre, hogy 2025-ig csökken az USA vezető világpolitikai szerepe, bár még mindig erős nagyhatalom marad, és sokkal veszélyesebbek lesznek a nemzetközi viszonyok.</p>

Az elemzést kétféleképpen lehet kezelni. Vehetjük puszta jóslatnak, amely majd húsz évre szól, és nem veheti figyelembe a váratlan eseményeket. A 2000-es jelentést hiteltelenné tették a 2001. szeptember 11-i merényletek, amelyek megváltoztatták az egész világpolitikát. Még a 2004-es is - amikor Busht újraválasztották - Amerika töretlen hatalmát vetítette előre. A most ismertetett elemzés pedig még nem tartalmazza a jelenlegi pénzügyi válság és gazdasági recesszió várható hatásait.

A több száz szakértő kikérdezése alapján készült jelentésre viszont úgy is tekinthetünk - ezért nem kell sutba dobni -, mint jó tanácsokra arra vonatkozóan, hogy jelenlegi ismereteink szerint mire kell az elkövetkező években figyelni, mit érdemes elkerülni. Számunkra különösen érdekes lehet, amit az EU-ról jósolnak az amerikai titkosszolgálatok. Az unió félkarú óriás marad: gazdasági hatalmát nem fogja tudni politikai síkon érvényesíteni, diplomáciai vagy katonai befolyásra váltani. És a másik: valamely kelet-európai országban a szervezett bűnözés veszi át a politikai hatalmat is.

Szinte mérget vehetünk rá, a még mindig virágzó, nagyon gyakran állami szintű korrupció miatt az unió szinte minden keleti tagországában rögtön hazagondoltak az olvasók. (Ilyen okok miatt Bulgáriától épp tegnap több százmillió eurót vett el az EB.) Még néhány fontos kitétel, amelyek figyelembe vétele nélkül az unióban sem lehet még középtávon sem tervezni. Amerika befolyásának csökkenésével, Kína, India, Brazília, Oroszország erősödésével a világ sokpólusúvá válik, amely sokkal veszélyesebb az egy- vagy kétpólusúnál. A természeti erőforrások csökkenése újabb konfliktusokat robbanthat ki. Nyolcmilliárdan leszünk a földön, kevés lesz a víz és az élelem.

Az elsősorban Amerikát ostorozó elemzésnek főleg Európát kell elszomorítania. Mert az USA képes az egységes fellépésre a veszélyekkel szemben, Európa nem. Ami például most Csehországban zajlik a Lisszaboni Szerződés kapcsán, annak intő jelnek kellene lennie. És ez nem a szerződés melletti védőbeszéd, mert egyáltalán nem biztos, hogy ettől a szerződéstől lesz Európa egységesebb. Hiszen az európai nagyhatalmak már most is úgy kényszerítik akaratukat a kisebbekre, az új tagokra, ahogy nekik tetszik, s ez a mezőgazdasági politikától kezdve a foglalkoztatáson és a klímavédelmen át nagyon sok terülten kiütközik.

Ez táplálja Klaus elnök vagy az írek euroszkepticizmusát, ezért jogos a félelem, hogy a Lisszaboni Szerződés hosszú időre az alárendeltséget emelné uniós törvénnyé. Persze, sok minden közrejátszik ebben, még azt is meg lehet érteni, hogy a nagyok valamiképpen meg akarják előzni az elhibázott, elhamarkodott bővítéspolitika következményeit. Az ebben rejlő ellentmondást az unió még sokáig nem fogja tudni feloldani, és ebben rejlik a gyengesége is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?