Félig-meddig szocdem

Az SDĽ korszerűséget igénylő drukkerei számára mindig is nyilvánvaló volt, miben rejlett a rendszerváltást követő pártvezetés legnagyobb deficitje. Figyelmen kívül hagyta, hogy modern szociáldemokrata párt nem hanyagolhat el két feladatot: a munkavállalók maga mögé állítását és az értelmiség megnyerését. Akkor, Peter Weiss leváltásakor karizmatikus baloldali vezetőre vártunk. Ehelyett a sűrű ködből előbukkant Jozef Migaš. Az események megmutatták, mennyire karizmatikus… A szombati kongresszuson pártelnökké választott Pavel Koncoš nem ködből bukkant elő, hanem nagyon is reflektrofényben álló területről. Szándékairól nem sokat tudunk, Migaštól eltérően azonban remélhetően felismerte, egy magát baloldalinak állító pártnak nem lehet büntetlenül segédkeznie jobboldali hatalomgyakorláshoz. Persze, mindent meg lehet ideologizálni, bársonyszékben ülve terjedelmes tanulmányt lehet írni például arról, miért szavazták meg az SDĽ képviselői is a Munka Törvénykönyv egyértelműen munkásellenes rendelkezéseit. De az ilyennek ára van. Őfelsége a munkásosztály benyújtotta a számlát: ha ma lennének választások, kutyavacsorája lenne az SDĽ törvényhozásba jutása. Most az a kérdés, képes lesz-e Koncoš nem akármilyen baloldali, hanem korszerű baloldali (értsd ezen: szociáldemokrata) nyomvonalra állítani az SDĽ szekerét. Az 1990 óta kormányzó összes garnitúra bűne, hogy a munkavállalók legalább fele nosztalgiázva gondol vissza a kommunizmusra. Ennek következményeit azonban az SDĽ viseli. Ha nem lennék tisztában a pártstruktúra kiszámíthatatlanságában rejlő veszéllyel, akár még kárörvendhetnék is ezen. ĺgy viszont csak szurkolni tudok Koncošnak, hogy sikerüljön korszerűvé alakítania az SDĽ-t, sikerüljön potenciális választóival elhitetni, hogy a bolsevizmus nem tetszhalott, hanem kimúlt, és minden nosztalgiázás futóhomokra épül. Talán nem ilyen tanácsot kellene ma adni az SDĽ új elnökének, ha Weiss és Migaš csapata legalább fele akkora eltökéltséggel munkálkodott volna a baloldali tábor bolsevizmus utáni korszerűsítésén, mint annak idején Gottwaldék tették ellenkező irányban. A visegrádi országcsoport rendszerváltó igyekezetének egyik meghökkentő vonása, hogy itt azokban a társadalmakban legstabilabbak a gazdasági és a politikai viszonyok, amelyekben a baloldal, akár potenciálisan, akár ténylegesen, a meghatározó tényezők egyike. Nem akármilyen baloldalról van szó, hanem szociáldemokratáról. Az SDĽ még csak félig-meddig minősíthető ilyennek.