Félelem és függőség

Még döbbenettel sem fogadhattuk a hírt, hiszen sokan még most, a választási kampány végén sem tudják: a közszolgálati Szlovák Rádió a helyhatósági választási kampány tisztaságának érdekében egyszerűen letiltotta a helyi képviselő- és polgármesterjelöltek szerepeltetését a műsorban.

Még döbbenettel sem fogadhattuk a hírt, hiszen sokan még most, a választási kampány végén sem tudják: a közszolgálati Szlovák Rádió a helyhatósági választási kampány tisztaságának érdekében egyszerűen letiltotta a helyi képviselő- és polgármesterjelöltek szerepeltetését a műsorban. Alapjában véve érthető is lenne a döntés, hiszen 2600 községben százezrek versenyeznek a választó kegyeiért, és ha mindegyik patikamérlegszerűen időt kérne az adásban, a kampány akár a 2006-os választásokra is ez idő tájt indulhatna. Ha viszont végiggondoljuk, milyen abszurditásokat szülhet egy-egy ilyen döntés, a végkövetkeztetés akár tragikomédiába illő is lehetne. A közszolgálati rádió ugyanis olyannyira komolyan veszi önmagát, hogy az éter hullámain még azok sem szerepelhetnek, akik évek óta dolgoznak (vagy bedolgoznak) a fordított piramisban, de az idén képviselőjelöltek lettek. Még egyszerűbben: a helyi képviselőjelöltek hangja a kampány idején nem szólalhat meg a közszolgálati adó hullámhosszán. Tévedés ne essék, a kirekesztés nem leendő hivatásos, jól fizetett, kormányzati és parlamenti posztokra áhítozó jelölteket érint, hanem olyan embereket, akik a választási sikert követően szabad idejükben, térítés nélkül, munkájuk mellett képviselik majd választóik regionális politikai érdekeit. Ad absurdum: ha a rádió értelmezését komolyan vesszük, újságíró, publicista, szakértő, riporter mondjon le a szakmájáról (legalább egy hónapra), ha helyi képviselő akar lenni Bivalymocsoládon. A rádió sokszor és szívesen hivatkozik etikai kódexére, melynek forrása állítólag a nagy múltú angol királyi BBC kódexe volt. Gyanítom, nem olvasták. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy az egyébként őfelsége külügyminisztériuma által üzemeltetett (mégis független) rádió hallgatással intézze el a briteknél nagyon is komolyan vett helyhatósági választást. A BBC függetlensége nem párthermafroditizmust jelent, ismert „hangjai” (a BBC világtelevízió ismert „arcai”) nem egyszer párttagok, sőt tisztségviselők. Ez egyébként Németországban sem ritka, még a közszolgálati adókban sem. A függetlenség nem státusz, hanem életforma, rendelettel előírni nem lehet, esetleg jól működtetett szabályozással a függetlenség veszélyeztetése gátolható meg. Amit a szlovák – korántsem királyi – rádió művel, ahhoz már pelenka kell, mert a félelem olyan megnyilvánulása, ami – mai kifejezéssel élve – kompatibilis a pelenkahasználat eredeti okával. S ugye, azt nem kell elmagyarázni, hogy a félelem a nagyfokú függőség szinonimája is lehetne. A félelem pedig függőség – az önmagát függetlennek hirdető intézményben is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?